Kínai és magyar kutatók dolgoznak az antibiotikum-rezisztencia ellen
Mintegy 100 millió forintos támogatással indul kínai-magyar állatorvostudományi kutatás az antibiotikum-rezisztencia előrejelzésére.
Mintegy 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatással indul kínai-magyar állatorvostudományi kutatás az Állatorvostudományi Egyetemen. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozásával megvalósuló projektben a szakemberek mesterséges intelligenciát is alkalmaznak az antibiotikum-rezisztencia vizsgálatára.
Az antibiotikum-rezisztenciát is vizsgálják
A projekt egyik legfontosabb célja egy kétoldalú kutatási és fejlesztési platform kialakítása, amely a Streptococcus baktériumfajok antibiotikum-rezisztenciájának mesterséges intelligencia alapú, prediktív modellezésével segítheti a célzottabb és felelősebb antibiotikum-használatot.
A program során kínai és magyar állattartó telepekről származó Streptococcus törzsek laboratóriumi és antibiotikum-érzékenységi adatait, valamint teljes genomszekvenálási eredményeit gyűjtik össze. Ezekből egy integrált adatbázist hoznak létre, amelyre egy mesterséges intelligencián alapuló modellt építenek.
A modell célja, hogy gyorsabban előre jelezze a baktériumok rezisztenciamintázatait, illetve segítsen megbecsülni az antimikrobiális rezisztencia, vagyis az AMR farm szintű kockázatát.
Az antibiotikum-dózis meghatározásában is segíthet az AI
A kutatás másik fontos eleme olyan AI-alapú farmakokinetikai és farmakodinamikai modellek fejlesztése, amelyek segítségével meghatározhatók lehetnek a fertőzések kezeléséhez szükséges hatékony antibiotikum-dózisok.
A farmakokinetika azt vizsgálja, hogyan alakul a gyógyszer sorsa a szervezetben, míg a farmakodinamika többek között azt írja le, hogyan fejti ki hatását a készítmény. A két megközelítés együttes alkalmazása hozzájárulhat a kezelés pontosabb megtervezéséhez.
A kutatás így az antibiotikumok célzottabb alkalmazását és a rezisztencia kialakulásának mérséklését is szolgálhatja.
Három évig tart a program
A hároméves projekt során közös tudományos publikációk és PhD-képzések is megvalósulnak, emellett nemzetközi workshopokat rendeznek, és egy vizualizációs dashboard prototípusát is elkészítik.
A kezdeményezés hosszabb távú céljai között szerepel a rezisztens Streptococcus-fertőzések megelőzése, a gyógykezelések hatékonyságának növelése, valamint a gazdasági veszteségek és a közegészségügyi terhek csökkentése. A program egyben a kínai-magyar tudományos és kétoldalú együttműködés további erősítését is szolgálja.
A projekt A Magyar-Kínai közös laboratóriumi fejlesztési programban való magyar részvétel támogatása című pályázati felhívás keretében valósul meg, és 2028. december 31-ig tart.
Forrás: MTI
- Pokróccal fogták be a Börzsönyben kóborló ormányos medvét
- A klímaváltozás miatt változó ivararányok gyorsíthatják egyes állatok kihalását
- Megérkezett Memphis párja, máris egymásra talált a két csíkos szkunk
- Mi az a brumáció? – Tényleg „téli álmot” alszanak a hüllők?
- Sötétben indulunk, sötétben érünk haza – így legyen látható a kutya az őszi sétákon
- Zöld utat kapott a medvék kilövését szabályozó törvény Romániában
2026. szeptember 24.
Meleg motortér, veszélyben lévő macska – az ősz egyik rejtett kockázata
2026. szeptember 24.
Kínai és magyar kutatók dolgoznak az antibiotikum-rezisztencia ellen
2026. szeptember 23.
Fázik a kutyám, vagy csak én gondolom? – Mikor indokolt a kutyaruha?
2026. szeptember 23.
Ők nem hétköznapi kutyák: szeptember végéig várják a jelöléseket
2026. szeptember 22.
Sötétben indulunk, sötétben érünk haza – így legyen látható a kutya az őszi sétákon
2026. szeptember 22.