Farkas-dagonyával indult, csillagászati ismeretekkel zárult az Állatkertek éjszakája
Idén is nagy sikerrel zajlott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság nyárzáró programja a Körösvölgyi Állatpark bemutatóhelyén, Szarvason – számolt be róla a nemzeti park honlapján.
Az állatpark augusztus 30-án különleges élményekkel várta vendégeit. A Vadállatok birodalma- Állatkertek éjszakája elnevezésű programra több száz vendég látogatott el idén is.
Az események sora egy farkas-dagonyával indult, melynek keretében a látogatók testközelből figyelhették meg, miként örül az állatpark népszerű farkas testvérpárja, Ajsa és Kurszán fürdőhelyük friss feltöltésének. Ezt követően Latyák Imre szakavatott solymász mutatta be néhány madarát testközelből. A sólymokkal, füleskuvikkal fotózkodni is lehetett, a bátrabbak kezükön tarthatták ezeket a különleges ragadozókat, majd sólyomröptetésre is sor került.
A bemutató végeztével aztán egy vezetett túrán vettek részt az érdeklődők, amely során az állatpark esti életébe és az élőhelyvédelem fontosságába nyertek bepillantást. A sétát látványetetések színesítették, így a látogatók testközelből figyelhették meg, hogyan vacsoráznak az állatpark lakói.
Az este zárásaként a csillagászat szerelmesei is készülhettek volna egy közös égboltfigyelésre, azonban a felhős idő sajnos keresztülhúzta a szervezők terveit. A borult égbolt miatt a távcsöves bemutató elmaradt, de Tóth János amatőr csillagásztól sok érdekességet lehetett megtudni az augusztusi égbolt titkairól.
Bár ezzel a programmal véget ért a nyár a Körösvölgyi Állatparkban, az élmények sora ősszel is folytatódik. A látogatók szeptemberben már a szarvasbőgés különleges hangulatát is átélhetik, és szintén érdemes figyelni a soron következő őszi programokat. Szeptembertől a Körösvölgyi Állatpark 9-18 óráig tart nyitva. A jegypénztár 9-17 óráig üzemel.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- Közös ügyünk az állatvédelem: családi nappal formálták a szemléletet Hetvehelyen
- Nevet keresnek az abonyi gólyáknak – bárki szavazhat
- Így segíthetünk a visszatérő fecskéknek
- Figyelmeztet az MME: így védhetők meg a partifecskék az építési területeken
- Meglepő fordulat a pusztán: fészket cseréltek a sasok
2026. április 13.
Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben
2026. április 13.
Így segíthetünk a visszatérő fecskéknek
2026. április 13.
Játékosan tanulják meg: így segíti az új kiadvány a felelős állattartást
2026. április 12.
Egy kidőlt fa is életeket ment – ezért fontos a holtfa az erdőben
2026. április 12.
Csikkekkel védekeznek? A cinegék különös viselkedésének magyarázata
2026. április 12.