Csontsovány dél-afrikai fókát mentettek
- EXO
- 2025. augusztus 20.
Durban partjainál egy fiatal dél-afrikai medvefóka került bajba, miután több horgászhorogba is belegabalyodott, de szerencsére megmenekült. Jelenleg az uShaka Sea World állatmentő központjában lábadozik, ahol szakértők segítik a gyógyulását.
A két és fél éves hím fókát, amelyet a gondozók találóan „Hook kapitánynak” kereszteltek el, július elején fogták be eManzimtoti tengerpartján. A szakemberek szerint ritka esetről van szó, hiszen KwaZulu-Natal tartományban az elmúlt húsz évben mindössze egyszer történt hasonló. Úgy vélik, az állat a szardíniák éves vándorlását követve keveredhetett a térségbe, majd az élelemhiány miatt a horgászok csalijai után kezdett kutatni.
Ez azonban súlyos sérülésekkel járt: horgokat találtak a szájában és a hátában, sőt egy további horog az endoszkópos vizsgálat során a nyelőcsövéből is előkerült. Ezt az állatorvosok nem távolították el, mivel nem jelentett közvetlen veszélyt az állat egészségére.
A fókát antibiotikumokkal és fájdalomcsillapítóval kezelték, és fokozatosan erősödik. Súlygyarapodását gondosan összeállított étrend segíti, amely főként szardíniát, hekkhalat és sprattot tartalmaz. Bár a menü része a tintahal is, a gondozók mosolyogva jegyezték meg, hogy a fiatal fóka ezt egyáltalán nem kedveli – számára a tintahal olyan, mint az embereknek a „brokkoli”.
Hook kapitány jelenleg veszettségi megfigyelés alatt áll, noha korábban már beoltották. A szigorú protokoll oka, hogy a dél-afrikai és namíbiai fókák között korábban előfordult veszettség.
A szakértők szerint jó esélye van a teljes felépülésre, de idő kell, hogy visszanyerje ideális testsúlyát.
Az eset újra ráirányította a figyelmet arra, mennyire sérülékeny a tengeri élővilág az emberi tevékenység következtében. Csak néhány hónappal ezelőtt egy fiatal déli elefántfókát kellett kimenteni, miután az Cape Town közelében egészen egy bevásárlóközpontig tévedt, mielőtt biztonságban visszaengedték a tengerbe.
Hook kapitány története is azt mutatja: a gyors szakértői beavatkozás és az állatvédelem képes esélyt adni a tengeri emlősöknek a túlélésre.
- Olaszországban célkeresztbe kerültek a farkasok
- Egy egyszerű változtatás, amivel visszatérhetnek a pillangók a kertedbe
- Kari Nienstedt önkéntesként kezdte mára világméretű állatvédelmi hálózatot épített
- Veszélybe került a nagymacskák védelmét szolgáló törvény az Egyesült Államokban
- Születésnapot ünnepelt Samu a budapesti állatkertben, hamarosan új otthonba indul
- Rózsaszínre festett elefánt miatt robbant ki botrány Indiában
2026. április 29.
Egy évtizede óvja a madárvilágot a debreceni egyetemi mintakert
2026. április 29.
Balatoni előrejelzés: enyhébb lehet idén az árvaszúnyograjzás
2026. április 27.