Rekordot döntött az Állatvédelmi Témahét – 360 ezer diák lett „Állatbarát Hős”
– Háromszázezer példányban készítettük el az Állatbarát Hős útlevelet, amelyet az állatvédelmi témahéten részt vevő gyerekekhez juttatunk el – mondta Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos a Magyar Nemzetnek.
Idén rekordszámú részvétellel zajlott az állatvédelmi témahét, amelynek célja, hogy olyan generáció nőjön fel, amely számára az állatvédelem természetes érték és mindennapi gyakorlat. A program igazi sikertörténet, hiszen mára Európa legnagyobb állatvédelmi oktatási kezdeményezésévé vált, több mint 360 ezer résztvevővel.
– Európában nincs még egy ehhez hasonló program – erre lehetünk a legbüszkébbek. Százezer diákkal indultunk, mostanra pedig már 360 ezernél is többen vesznek részt benne – fogalmazott Ovádi Péter, aki felidézte: az edukációs programot három évvel ezelőtt indították azzal a céllal, hogy a gyerekekre fókuszáljanak, hiszen ők a jövő állattartói.
– A mai felnőtt generációk nem kaptak állatvédelmi oktatást, és ez nagyon hiányzik a társadalomból. Mi azt szeretnénk, hogy egy olyan generáció nőjön fel, amelynek az állatvédelem már fogalom, természetes érték. Ezért hoztuk létre az állatvédelmi témahetet, hogy az óvodákba, iskolákba és középiskolákba is eljuttassuk az állatvédelem üzenetét, és bemutassuk, milyen fontos a felelős állattartás – mondta a kormánybiztos.
Ovádi Péter külön köszönetet mondott a pedagógusoknak, akik a kezdetektől támogatják és terjesztik a programot. Mint fogalmazott: a témahét végén mindig kikérik a pedagógusok véleményét arról, min érdemes változtatni, vagy mit éreztek hiányosságnak.
– Mi egy alapvázat adunk, amelyet a pedagógusok saját ötleteikkel bővíthetnek, vagy teljes egészében felhasználhatnak az oktatásban. Ez is azt mutatja, hogy a társadalom az állatvédelem mellett áll, hiszen ezt a hetet nemcsak a diákok és a tanárok, hanem a szülők is várják – hangsúlyozta.
A kormánybiztos szerint a program nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is tanítja, hiszen sokszor a diákok hívják fel a szülők figyelmét például az állatok chipezésének vagy ivartalanításának fontosságára.
A teljes interjú a Magyar Nemzet honlapján, ide kattintva olvasható.
- Medvét láttak Szabolcsban, fokozott óvatosságra kérik a lakosságot
- Egyre több gondot okoz a mosómedve a magyar erdőkben
- Hörcsög ősszel: miért kezdhet több élelmet felhalmozni?
- Féltékeny a kutyád, ha másik eb szagát érzi rajtad?
- Több mint 50 ezer daru gyűlt össze a Hortobágyon
- Többet van bent a kedvenc: hogyan előzzük meg az őszi unalmat?
2026. október 12.
Nyolc erős illat, amely kellemetlen lehet a kutyák számára
2026. október 12.
Rekordszámú ugartyúkot figyeltek meg Kunszentmiklóson
2026. október 10.
Időben érkezett a segítség a sérült kis sünhöz
2026. október 10.
Nyugtalan a kutyád? Ezek is állhatnak a háttérben
2026. október 9.