Rejtélyes lepkekutatás az őszi éjszakában
A Hortobágyi Nemzeti Parkban az ősz beköszöntével nemcsak a madárvonulások kerülnek fókuszba, hanem ebben az időszakban veszi kezdetét egy kiemelt természetvédelmi jelentőségű éjjeli lepkefaj rajzási időszaka is - adta hírül közösségi oldalán a nemzeti park.
Ez a nagy szikibagoly (Gortyna borelii lunata), amelynek imágói a szeptember közepétől október végéig tartó időszakban, éjszaka figyelhetők meg. Speciális fejlődésmenete és egyedülálló életmódja miatt a hazai természetvédelemben megkülönböztetett figyelmet érdemel. Magyarországon mindenhol nagyon lokálisan, a tápnövényéhez kötődve fordul elő. Monofág faj, ami azt jelenti, hogy a lárvái csak egyetlen növényen – a védett sziki kocsordon (Peucedanum officinale) – képesek kifejlődni.
A Hortobágyi Nemzeti Parknak különösen jelentős szerepe van a lepkefaj hazai állományának megóvásában, mivel legnagyobb és legerősebb populációi az Alföld keleti részén élnek.
Az elmúlt napokban a Közép-Tisza-Jászság Természetvédelmi Tájegységben, több helyszínen történtek éjszakai felmérések a lepkefaj jelenlétének vizsgálata céljából. Ezen kívül pedig a terepbejárások során megvalósult a faj élőhelyein történő megfelelő kezelés és területhasználat egyeztetése is. Egyértelmű konklúzió volt, hogy a lepkefaj hosszú távon történő megőrzése csak a megfelelő időpontban (kizárólag júliustól–augusztus közepéig) kivitelezett kaszálással és kíméletes, áthajtásos jellegű legeltetéssel biztosítható, amihez legtöbb esetben nélkülözhetetlen a természetvédelmi szakemberek közreműködése.
Fokozottan védett, szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv II. és IV. mellékletében, tehát közösségi jelentőségű lepkefajnak minősül. Pénzben kifejezett természetvédelmi értéke: 250.000 forint.
Forrás: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó: Hajdú Tamás és Patalenszki Adrienn
- Medvét láttak Szabolcsban, fokozott óvatosságra kérik a lakosságot
- Egyre több gondot okoz a mosómedve a magyar erdőkben
- Hörcsög ősszel: miért kezdhet több élelmet felhalmozni?
- Féltékeny a kutyád, ha másik eb szagát érzi rajtad?
- Több mint 50 ezer daru gyűlt össze a Hortobágyon
- Többet van bent a kedvenc: hogyan előzzük meg az őszi unalmat?
2026. október 12.
Nyolc erős illat, amely kellemetlen lehet a kutyák számára
2026. október 12.
Rekordszámú ugartyúkot figyeltek meg Kunszentmiklóson
2026. október 10.
Időben érkezett a segítség a sérült kis sünhöz
2026. október 10.
Nyugtalan a kutyád? Ezek is állhatnak a háttérben
2026. október 9.