Országjáró szakmai nap a felelős állattartásért
November 4-én Zalaegerszeg adott otthont a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró szakmai napjának, amely az Állatvédelmi Kompetencia Központ programjának részeként, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával valósult meg.
A rendezvény egyik kiemelt témája a rendőrség állatbarát kezdeményezéseinek bemutatása volt. Zala vármegyében több olyan program is indult, amely példaként szolgálhat más közösségek számára is, különösen a fiatalok szemléletformálásában. Ezek közül nagy figyelmet kapott az „Vidd be a kutyádat a munkahelyedre” nap, amelyet a helyi rendőrség október 4-én, az Állatok Világnapjához kapcsolódva szervezett meg – a kezdeményezés jelentős pozitív visszhangot váltott ki a rendőrségi dolgozók és a lakosság körében egyaránt.
A Zala Vármegyei Kormányhivatal Deák termében megtartott szakmai napon jogi, hatósági és gyakorlati területek elismert szakértői osztották meg tapasztalataikat.
Az előadók többek között az alábbi kérdéseket járták körül:
-
mikor indokolt a rendőrséghez fordulni állatvédelmi ügyekben,
-
milyen szerepe van a hatósági állatorvosoknak és a NÉBIH-nek,
-
mely esetekben a jegyző vagy a kormányhivatal az illetékes,
-
hogyan segítheti a közös gondolkodást az interdiszciplináris – jogi és állatorvosi – szemlélet,
-
milyen ellátási lehetőségek állnak rendelkezésre a sérült vadon élő állatok számára,
-
hogyan működhet hatékonyan a civil és hatósági együttműködés.
A délutáni program szakmai esetelemekkel és kötetlen konzultációval zárult, ami lehetőséget adott a résztvevőknek a tapasztalatcserére és személyes kapcsolódásra is.
A zalaegerszegi állomás ismét megerősítette: a hatékony állatvédelem alapja az intézmények, szakemberek és civil szervezetek közötti együttműködés és folyamatos tudásmegosztás.
Az országjáró szakmai nap-sorozat célja, hogy 2025 végéig minden vármegyébe eljusson, elősegítve a párbeszédet és a közös szakmai fejlődést az állatvédelem területén.
- Medvét láttak Szabolcsban, fokozott óvatosságra kérik a lakosságot
- Egyre több gondot okoz a mosómedve a magyar erdőkben
- Hörcsög ősszel: miért kezdhet több élelmet felhalmozni?
- Féltékeny a kutyád, ha másik eb szagát érzi rajtad?
- Több mint 50 ezer daru gyűlt össze a Hortobágyon
- Magyarország ismét a legjobbak között végzett a madármegfigyelő napokon
2026. október 12.
Nyolc erős illat, amely kellemetlen lehet a kutyák számára
2026. október 12.
Rekordszámú ugartyúkot figyeltek meg Kunszentmiklóson
2026. október 10.
Időben érkezett a segítség a sérült kis sünhöz
2026. október 10.
Nyugtalan a kutyád? Ezek is állhatnak a háttérben
2026. október 9.