Kék húsú vaddisznót lőtt ki egy vadász
- EXO
- 2025. augusztus 25.
A kaliforniai hatóságok figyelmeztetést adtak ki, miután Monterey megyében több neonkék húsú vaddisznót találtak – írja a Science Alert.
A vizsgálatok során megállapították, hogy az ijesztő színváltozást rágcsálóirtó mérgezés okozta – jegyezte meg a 24.hu.
Mint írták, az első felfedezések 2025 elejéről származnak, amikor is egy mezőgazdasági vállalkozó felkeresett egy vadállatok befogásával foglalkozó céget, mivel vaddisznók lepték el a területét. Dan Burton, a cég tulajdonosa szerint amikor felvágták az állatokat, azt tapasztalták, hogy azok húsa „neonkék, áfonyakék” színű volt.
Az elszíneződést a difacinon okozta, amely véralvadásgátlóként működik, súlyos belső vérzést okozva. Ez jelentős kockázatot jelent a vadon élő állatokra és az emberekre is, mivel hosszú ideig megmarad a szövetekben. A ragadozók vagy a szennyezett húst fogyasztó emberek másodlagos mérgezést szenvedhetnek, ennek azonban általában nem szokott közvetlen halálos következménye lenni: a tünetek között leginkább csak a levertség és a letargia szerepel.
Forrás: magyarallatvedelem.hu
- Miért hoz haza egeret vagy madarat a macska? – Mit mond erről a vadászösztön?
- Magyar kutató nevét kapta egy frissen felfedezett faj
- ORION7 jótékonysági kutya party az örökbefogadás és felelős állattartás jegyében
- Gyurgyalagok, fecskék és seregélyek: megkezdődött az őszi madárvonulás
- Miért dorombol a macska? – Nem mindig azt jelenti, hogy boldog
- Hanyatt fekve alszik a kutyád? Ez sokat elárulhat arról, mennyire érzi magát biztonságban
2026. szeptember 7.
Vízi teknős ősszel: kell változtatni a víz és a napozóhely hőmérsékletén?
2026. szeptember 6.
Meglepő hasonlóságot találtak a kutyák és az emberek agyműködésében
2026. szeptember 5.
Változatos zoopedagógiai programokkal várja a gyerekeket a Fővárosi Állatkert
2026. szeptember 4.
Sün a lakásban: mit kell tudni az afrikai törpesün őszi tartásáról?
2026. szeptember 4.