Gondozoo
2025. július 7.
9
Ritka őshonos faj látható a Budakeszi Vadasparkban
A juhokat sokan egyformának látják: szelíd, békés állatok, akik nyugodtan legelésznek a mezőkön. De van egy juhfajta, amely gyökeresen eltér ettől a képtől – ő a gyimesi racka, a magyar rackajuh hegyvidéki változata, akit most testközelből is megismerhetünk a Budakeszi Vadasparkban.2025. július 3.
11
Rekordszámú díjazott az Állatbarát és Állatvédő Intézmények között!
Az Állatorvostudományi Egyetemen adták át az „Év Állatvédő Bölcsődéje, Óvodája, Általános iskolája, Középiskolája, Gyógypedagógiai Intézménye és Gyermekotthona 2025” dobogósainak okleveleit Budapesten. Az „Állatvédelem gyerekeknek” szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával már ötödik alkalommal hirdette meg az állatvédő és állatbarát címek elnyerését célzó pályázatát az oktatási intézmények számára. A pályázatra olyan intézmények jelentkezését várták, akik törekednek arra, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével.2025. július 2.
14
Javul a Balaton-felvidéki bivalyok életminősége
A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei – hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Rácz András természetvédelemért felelős államtitkár Zalakomáron, a projektnyitó rendezvényen.2025. július 2.
5
Szakmai összefogás a hőségben is
Teltházas, pótszékes szakmai napot tartott a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Szolnokon.2025. június 30.
9
Hét kutyát mentettek ki a forró raktérből
A pénzügyőrök egy Romániából Franciaország felé tartó román járműszerelvényt állítottak meg, és a zárt, levegőtlen raktérben megtalálták az állatokat.2025. június 30.
12
Rekordszámú pályázó a civil szervezeteknek szóló pályázatra
Minden eddiginél több állatvédő civil szervezet élt a lehetőséggel a május végén meghirdetett, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázaton - közölte Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.2025. június 30.
9
Ezt senki sem gondolta volna – miért szöktek a medvék?
A Daily Mail számolt be arról, hogy bűnözők helyett két szökött medve miatt kellett kiérkezniük a rendőröknek az angliai Wildwood Devon vadasparkba.2025. június 29.
10
A 2025. évi tavaszi nagy goda szinkronfelmérés eredményei
Az MME Vízimadár-védelmi Szakosztálya által elindított tavaszi szinkronszámlálások 2025. évi felmérései a barátréce után a nagy goda országos számlálásával folytatódtak. A március 28-31. között tartott szinkronfelmérésen a megfigyelők összesen közel 28.000 nagy godát számoltak hazánk legfontosabb vizes élőhelyein.2025. június 28.
9
Jön a kötelező macska- és kutyachip
Jelenleg 127 millió macska és 104 millió kutya él az EU-ban, a háztartások körülbelül 44 százaléka tart háziállatot. Az Európai Parlament támogatta az összes macska és kutya kötelező mikrochippel való ellátását az EU-ban, a csalások csökkentése és az állatjóléti előírások betartatásának javítása érdekében.2025. június 28.
8
Tüneményes videó a libacsaládról
Igazi természetközeli pillanatot rögzített a kamera a Kis-Balatonnál: egy libacsalád békés átvonulását figyelhették meg az arra járók az úttesten.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2025. szeptember 19.
Szívszorító kezdeményezés Dorogon: megépült az elhunyt kedvencek hídja
2025. szeptember 18.
Újabb kis Liszt-majmocska született a Miskolci Állatkertben
2025. szeptember 18.
Épülhet a hortobágyi „madárszínház”
2025. szeptember 18.
55 éve hallgathatjuk a bálnák énekét
2025. szeptember 17.
Állatokra hangolódva – Állatok Világnapja a Körösvölgyi Állatparkban
2025. szeptember 17.