Ülésezett a MÁOSZ elnöksége Kecskeméten
A Magyar Állatvédők Országos Szervezetének elnöksége Kecskeméten tartotta vezetőségi ülését október 8-án.
Tőzsér Judit, a MÁOSZ elnökének meghívására rangos vendégek vettek részt a szervezet elnökségi ülésén. Megjelent Szemereyné dr. Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, dr. Vetter Szilvia PhD, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke, továbbá Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos képviseletében dr. Balogh Marcell főosztályvezető és dr. Keszei Bendegúz jogi munkatárs. Részt vett az ülésen dr. Pallós László, a NÉBIH Állatvédelmi Osztályának vezetője, országos főállatvédelmi felügyelő, valamint a MÁOSZ alelnökei, Soltész Lászlóné és Horváth Barbara is.
A rendezvényen elsőként Szemereyné dr. Pataki Klaudia köszöntötte a résztvevőket. Polgármester asszony örömét fejezte ki, hogy a nagy múltú, országos hatókörű állatvédő szervezet éppen Kecskemétet választotta ülésének helyszínéül. Mint mondta, az önkormányzat hosszú évek óta elkötelezett az állatvédelem mellett – ennek egyik motorja már két évtizede maga Tőzsér Judit. Kiemelte: a város nemcsak a jogszabályok betartására ügyel, hanem nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre is. Kecskeméten működik az ország egyik legnagyobb, elismert menhelye, amely immár 16 éve szerződéses kapcsolatban áll az önkormányzattal. Háláját fejezte ki a kormánynak, amiért zászlajára tűzte az állatvédelem ügyét és kiemelt figyelmet szentel annak.
Az ülésen számos országos jelentőségű kérdést is napirendre tűztek. A MÁOSZ 16 vármegye 61 szervezetét fogja össze, így az elnökség több helyi probléma és javaslat tolmácsolását is vállalta a meghívott döntéshozók felé.
Dr. Vetter Szilvia hangsúlyozta, hogy a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kiemelt partnerként tekint a MÁOSZ-ra, amely tevékenységével elősegíti a civil szervezetek közötti együttműködést. Elmondta, hogy a tavaly elindított országos ivartalanítási program – amelyben a MÁOSZ tagszervezetei mintegy 1200 állatot ivartalanítottak – folytatódhat a jövőben is. A program nemcsak a menhelyeken élő állatok, hanem több település lakosságának kedvencei számára is ingyenes volt, jelentősen hozzájárulva a megelőzéshez és a felelős állattartás erősítéséhez.
Dr. Balogh Marcell a kormány nevében megerősítette: továbbra is kiemelt cél a civil állatvédő szervezetek támogatása. Mint mondta, az elmúlt öt évben több mint két és fél milliárd forintot biztosítottak e célra Ovádi Péter kormánybiztos kezdeményezésére. Köszönetet mondott a MÁOSZ vezetőségének az állatvédelem érdekében végzett áldozatos munkáért, és jelezte, hogy a most elhangzott javaslatok megvalósítását közösen fogják előmozdítani.
Dr. Pallós László, a NÉBIH állatvédelmi főfelügyelője hangsúlyozta: minden bejelentést kivizsgálnak, különös figyelemmel azokra, ahol állatszenvedés gyanúja merül fel. Kiemelte a civil szervezetekkel való szoros együttműködést, amelynek köszönhetően az elmúlt időszakban több sikeres, állatvédelmi akció is megvalósult a MÁOSZ tagszervezeteinek részvételével.
A MÁOSZ elnöksége több fontos javaslatot is megfogalmazott, köztük az állatorvosi ügyelet rendszerének fejlesztését, az ebösszeírás hatékonyságának javítását, a kóbor állatok helyzetének rendezését és az állatkínzással szembeni szigorúbb fellépést. Az ülés baráti hangulatú, tartalmas eszmecserével zárult, ahol a résztvevők a közös cél – az állatok védelme és jóléte – érdekében egyeztettek a jövőbeli együttműködésről.
- Látványosan gyógyul Rozi kutya, akinek története bejárta az egész országot
- Új, halálos vírus tizedeli a mezei nyulakat – már Magyarországon is felbukkant?
- Különleges iskolai program: a diákok gondozzák a veszélyeztetett fajokat
- Kína történelmet ír: egereket küld az űrbe!
- Két vármegye, egy közös cél: az állatvédelem erősítése
- Puli – a magyar csodakutya, aki mindenkit levesz a lábáról
2025. november 10.
Koala született a Lipcsei Állatkertben
2025. november 10.
A téli madáretetés 5 alapszabálya
2025. november 10.
Mire jó a cinkegolyó?
2025. november 9.
Különleges iskolai program: a diákok gondozzák a veszélyeztetett fajokat
2025. november 9.
Fontos, hogy meggyászoljuk elhunyt kisállatunkat
2025. november 9.