Szlovéniában fogtak el egy állatokat Magyarországon szaporító osztrák nőt
- Gondozoo
- 2024. december 18.
Szlovéniában fogtak el egy állatokat Magyarországon szaporító, körözött osztrák nőt, akinek tartózkodási helyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) derítette fel.
A KR NNI kedden a police.hu oldalon felidézte: a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság számolt be arról korábban, hogy novemberben az állatvédők méltatlan és veszélyes körülmények közül mentettek állatokat a helyi kormányhivatal felkérésére.
A hatóságok és a civil állatvédő szervezetek összefogásának köszönhetően november 13-án rengeteg kutyát és egyéb állatot szabadítottak ki több Vas, valamint egy Győr-Moson-Sopron vármegyei ingatlanról, ahol nem voltak számukra megfelelőek az elhelyezési körülmények.
Az állatokat a rendőrök lefoglalták, az állatvédők pedig elszállították biztonságos helyre, ahol gondoskodnak megfelelő tartásukról – tették hozzá.
Az ügyben a celldömölki rendőrkapitányság büntetőeljárást indított állatkínzás miatt, majd az osztrák tulajdonossal szemben európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki.
A nyomozók a beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a keresett nő – akivel szemben a Magyarországon elkövetett állatkínzáson kívül más, súlyos bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült – előbb Ausztriába menekült, majd onnan továbbszökött Szlovéniába.
A szökevény vélt tartózkodási helyének ellenőrzése és elfogása érdekében a fejvadászok a beszerzett információkat továbbították a szlovén célkörözési társszervnek, amelynek tagjai december 12-én este fogták el az osztrák nőt Ljutomer városában, majd őrizetbe vették őt.
A nő átadási letartóztatásának elrendelése folyamatban van, később döntenek arról, hogy mikor adják át őt Magyarországnak – áll a közleményben.
- Mit ünneplünk pünkösd napján?
- A lakosság segítségét kéri az MME a füleskuvikok felméréséhez
- Május 15. az Állat- és növényszeretet napja: A tudatos gazdi nemcsak szereti, de védi is kutyáját
- Egyre több medve jelenik meg lakott területek közelében Hargita megyében
- Afrikában telelt a Hortobágy Ibus nevű székicsére
- Új esélyt kaphatnak a veszélyeztetett ázsiai elefántok
2026. május 24.
Mit ünneplünk pünkösd napján?
2026. május 22.
Új esélyt kaphatnak a veszélyeztetett ázsiai elefántok
2026. május 22.