Szakmai összefogás a hőségben is

Megosztás:

Teltházas, pótszékes szakmai napot tartott a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Szolnokon.

Június 25-én Szolnokon folytatódott a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozat, melynek célja, hogy az állatvédelemben érintett szakemberek, hatóságok és jogalkalmazók közötti együttműködés erősítésével járuljon hozzá az állatvédelem hatékonyságának növeléséhez. A 12. állomásnak rendkívüli érdeklődést mutató szakmai közönsége volt: a térségből kiemelkedően sok polgárőr is csatlakozott az eseményhez, akik aktív jelenlétükkel hozzájárultak a szakmai nap sikeréhez. A nyári hőség ellenére is megtelt a rendezvényterem, sőt – a helyiek által vártnál nagyobb érdeklődés miatt – pótszékekre is szükség volt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalban megvalósult rendezvényen ismét elismert szakértők osztották meg tapasztalataikat és szakterületük legfontosabb aktualitásait. A nap során a civil, közigazgatási és büntetőjogi nézőpontokat képviselő előadók gyakorlati iránymutatást adtak az állatvédelmi bejelentések kezeléséről, az eljárások lefolytatásáról, valamint a szereplők közötti együttműködés lehetőségeiről.

A programot Dr.Nagy Csilla LL.M. közigazgatási és állatvédelmi szakjogász előadása nyitotta, aki bemutatta, mikor és milyen ügyekben célszerű a jegyzőhöz, a járási vagy a kormányhivatalhoz fordulni. Ezt követően Dr.Deim Zoltán PhD., igazságügyi állatorvos szakértő az állatvédelmi ügyek megfelelő dokumentálásának szempontjairól beszélt az állatkínzással kapcsolatos jogi eljárások hatékony támogatása érdekében. Majd Dr.Pallós László DVM, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság Állatvédelmi Osztály vezetője a hivatal állatvédelmi feladatait és a hatósági állatorvosok szerepét ismertette.

A délutáni szekcióban Dr.Daróczi István LL.M. állatvédelmi szakjogász adott útmutatást arról, mikor indokolt a rendőrséghez fordulni állatvédelemmel kapcsolatos ügyekben, majd Dr.Ádám Mónika LL.M. környezetvédelmi és állatvédelmi szakjogász a civil-hatósági együttműködés jogi és gyakorlati lehetőségeit mutatta be.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság képviseletében Vojter-Szabó Zita r. alezredes és Szabó Zoltán r. alezredes számoltak be a vármegyei tapasztalatokról és gyakorlatokról.

Ezt követően Dr.Frigyer László r. alezredes, az Országos Polgárőr Szövetség Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi tagozatának általános elnökhelyettese, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, valamint Morva László r. alezredes a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztályának vezetője tartottak előadást arról, mikor és hogyan kérhető a polgárőrség közreműködése állatvédelmi ügyekben.

A szakmai nap zárásaként Dr.Balogh Mónika LL.M., jogász, rendőrtiszt, konduktor, általános iskolai tanító, állatvédelmi szakjogász, közgazdász egy konkrét állatvédelmi jogeseten keresztül mutatta be a gyakorlati eljárás menetét és tanulságait, majd lehetőség nyílt kötetlen konzultációra is, amely során a résztvevők megoszthatták kérdéseiket, tapasztalataikat.

 A szolnoki szakmai nap is megerősítette, hogy az állatvédelem területén csak akkor lehet valódi előrelépést elérni, ha a jogalkalmazók, a hatóságok, a szakemberek és a segítő szervezetek között aktív párbeszéd és együttműködés valósul meg. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány célja, hogy az országjáró szakmai nap-sorozat 2025 végéig minden vármegyében elérhető legyen, biztosítva a szakmai fejlődés és kapcsolatépítés lehetőségét minden térségben.

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük