Szabadon engedték Julcsit, a Komlón talált kis vadmacskát
Egy különleges búcsúval zárult a Szentendrei Kisállatkert és Természetvédelmi Mentőközpont egyik legmeghatóbb mentési története.
Több mint egy évnyi gondos felkészítés után visszatérhetett a természetbe Julcsi, az a Komlón talált kismacska, akiről később kiderült, hogy nem házi kedvenc, hanem színtiszta európai vadmacska.
Julcsit 2024 júliusában találták, és már akkor feltűnt félénk, ösztönösen óvatos viselkedése. A Mini Zoo Komló gondozásába került, majd a biztos fajmeghatározás érdekében a Szentendrei Kisállatkertbe szállították. A genetikai vizsgálat megerősítette, hogy valódi vadmacskáról van szó.
Ezután kezdődött a hosszú és kíméletes visszavadítási folyamat. A cél az volt, hogy Julcsi újra megtanuljon önállóan táplálékot szerezni, alkalmazkodni a környezetéhez, és kerüljön minden szükségtelen emberi kontaktust. Ezért egy, a látogatók elől elzárt területre került, ahol csendes, természetközeli körülmények között fejlődhetett. A Szentendrei Kisállatkert korábbi tapasztalata – hiszen több éve tartanak egy másik vadmacskát, Luít – sokat segített a folyamat sikerében.
A hatályos természetvédelmi szabályok szerint Julcsit csak eredeti élőhelyéhez közel lehetett elengedni, ezért a Duna–Dráva Nemzeti Park területét jelölték ki számára. Ehhez szükség volt egy speciális visszavadító ketrecre is, amelyet a nemzeti park munkatársai a Szentendrei Kisállatkert Alapítvány és a Mini Zoo Komló támogatásával építettek meg. Ez a létesítmény a jövőben más vadmacskák rehabilitációját is lehetővé teszi majd.
Julcsi szeptember 22-én költözött be a ketrecbe, és három hét elteltével elérkezett a visszatérés pillanata. Csendesen engedték útjára: óvatosan körülnézett, majd lassan eltűnt az erdőben – ott, ahol természetes helye van.
A szakemberek nem látták szükségesnek nyomkövető elhelyezését, így Julcsi további életútja már a vadon története marad. Bízunk benne, hogy a gondos felkészítés biztos alapot ad számára ahhoz, hogy hosszú és szabad életet éljen természetes környezetében.
Forrás: Magyar Állatvédelem
- Mancs a bajban! – újra országos adománygyűjtés indul a rászoruló állatokért
- Barna medve jelent meg az Aggteleki Nemzeti Park térségében
- Száz évesen is aktív – erre esküszik David Attenborough
- Görög teknős, mint házi kedvenc: egyszerűbb, mint sokan gondolnák?
- Afrikában telelt a Hortobágy Ibus nevű székicsére
- A kutyák fogápolása nem luxus, hanem egészségügyi kérdés
2026. május 15.
Afrikában telelt a Hortobágy Ibus nevű székicsére
2026. május 14.
Melyik darázs veszélyes, és melyik hasznos?
2026. május 14.