Stratégiai megállapodás az állatsegítés területén
Stratégiai megállapodást kötött az áldozatsegítés területén az Igazságügyi Minisztérium és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány.
A megállapodást Tuzson Bence igazságügyi miniszter jelenlétében, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával írták alá. Az aláíró felek Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese és Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke voltak.
Az Igazságügyi Minisztérium és az Alapítvány közös, kísérleti programja 2025. október 6. és 2026. április 30. között valósul meg Budapesten két helyszínen, valamint Kecskeméten és Debrecenben. A tervek szerint összesen 280 állatasszisztált foglalkozásra kerül sor.
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány hosszú évek óta foglalkozik állatasszisztált tevékenységgel, és országos programjai eddig több mint 15 000 gyermeket értek el élő állatos, kiscsoportos foglalkozásokon keresztül. A módszer a tapasztalatok szerint felnőttek, valamint traumatizált és bántalmazott áldozatok esetében is segíti a megnyílást, csökkenti a szorongást és elősegíti a bizalmi légkör kialakulását. A program megvalósításához az Alapítvány 10 millió forintot különített el.
A kezdeményezés célja, hogy az áldozatsegítő szakemberek munkáját hatékonyan támogassa a terápiás kutyák nyugodt, ítélkezésmentes jelenléte. A nemzetközi gyakorlatot követve a program kizárólag vizsgázott, akkreditált terápiás kutyák és pszichológus végzettségű, lehetőleg trauma- és krízistapasztalattal rendelkező felvezetők bevonásával működik majd. A kutya jelenléte biztonságérzetet ad, segíti az érzelmek szabályozását, megkönnyíti a kommunikációt, és hidat képez a sértett és a segítő szakember között – ezáltal a pszichológiai és jogi folyamatok is gördülékenyebbé válnak.
Az együttműködés nemcsak a foglalkozások lebonyolítását foglalja magában, hanem ismeretterjesztő és oktatási programokat, közös szakmai rendezvényeket, valamint rendszeres szakmai egyeztetéseket is. Az Igazságügyi Minisztérium választotta ki a programban részt vevő szakembereket, míg az Alapítvány a megbízási szerződések és a szakmai háttér biztosításáról gondoskodik.
A bejelentésre az Igazságügyi Minisztériumban, a felújított Budapesti Áldozatsegítő Központ átadásához kapcsolódó eseményen került sor. A felek hangsúlyozták: az állatasszisztált módszer nem helyettesíti, hanem támogatja és erősíti a pszichológusok, jogászok és szociális munkások munkáját. Közös céljuk, hogy a szolgáltatás a jövőben minél több érintett számára elérhetővé váljon.
A résztvevők köszönetüket fejezték ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának az együttműködés kezdeményezéséért és szakmai támogatásáért.
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Rekordutat tett meg egy magyar gyűrűs gólya
- Mérföldkő az állatvédelemben: több száz civil szervezet kapott támogatást
- Kiderült, mikor költözik új otthonába Pablo, a lefoglalt kölyöktigris
- Postaládába költözhetnek a széncinegék – így lehet megelőzni
- Visszatértek a gólyák – már a Tisza-tónál is megjelentek
2026. március 19.
Országos plakátkampány indult az állatvédelem erősítéséért
2026. március 19.
Új kiadvány segít eligazodni az inváziós fajok világában
2026. március 19.
Molinófal a nászmenetnek: Biztonságban vonulhatnak a bükkszéki kétéltűek
2026. március 18.
Új jövevény érkezett a debreceni állatkertbe
2026. március 18.