MME: a költési időszak előtt kell elvégezni a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívásában arra kéri a lakosságot, valamint az önkormányzati és állami szerveket, hogy a költési időszak végétől március végéig végezzék el azokat a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat, melyek áprilistól már veszélyt jelentenek az állatokra, a biológiai sokféleségre.
A szervezet közleménye szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy számos, az ország lakosságát, az önkormányzatokat, az állami szerveket és a gazdasági szereplőket egyaránt érintő természetvédelmi és állatvédelmi probléma a nem megfelelő ütemezésű munkavégzésre vezethető vissza.
A leggyakoribb hibák közé tartozik, hogy a tulajdonosok és kivitelezők sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy a védett fecskéket és denevéreket érintő építési, felújítási vagy bontási munkák természetvédelmi hatósági engedélyhez kötöttek, és csak a szaporodási időszakon kívül, vagyis ősztől tavaszig végezhetők el.
A közlemény kiemeli: éppen ezen ismerethiány miatt nyaranta ismétlődnek a lakott fecskefészkek tömeges leverései. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az engedélyek kiadásakor különösen fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a fészkek eltávolítása után a munkák idején meg kell akadályozni a fecskék visszaköltözését, a befejezést követően pedig műfészkekkel szükséges pótolni az elpusztított fészkeket.
A tájékoztatás emlékeztet arra is, hogy a védett madarak fészkei is természetvédelmi oltalom alatt állnak. A fokozottan védett fehér gólya például gyakran az elektromos hálózat oszlopain fészkel, ami áramütésveszélyt jelenthet. Az ilyen fészkek magasító kosárra történő áthelyezésére a megyei kormányhivatalok csak a költési időszakon kívül, legkésőbb március 31-ig adhatnak engedélyt.
A fák és bokrok kivágása számos esetben indokolt lehet – például bel- és árvízvédelmi munkák, hullámtértisztítás vagy az elektromos vezetékekre nőtt vegetáció visszavágása miatt. Ezeket a beavatkozásokat azonban – különösen nagyobb volumen esetén – előre tervezetten, az őszi-téli időszakra célszerű ütemezni.
A szervezet szerint a madarak költési időszakában végzett fakivágás vagy fészekeltávolítás indokolatlan és jogsértő, hiszen az ellentétes a természetvédelmi és állatvédelmi törvényekkel.
További információk és részletes útmutatók a témában a www.mme.hu oldalon érhetők el – olvasható a közlemény végén.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.
A forró keresztes zsemle története: ősi rituáléktól a szupermarketig
2026. április 3.
Megérkezett a tavasz első kis jövevénye a Körösvölgyi Állatparkban
2026. április 3.