Megkezdődött az őzek párzási időszaka
A következő egy hónapban a szokottnál is figyelmesebben kell közlekedniük az autósoknak, ugyanis augusztus közepéig tart az őzek párzása.
Az üzekedés időszakában az állatok sokkal gyakrabban jelennek meg a közutakon; az európai őz párzási viselkedése során az őzbakok kergetik a sutákat vagy a konkurenciaharc során egymást. Ilyenkor a szokásosnál aktívabbak, nagyobb területen mozognak, akár napközben is.
Mivel Magyarország legnagyobb egyedszámú és legelterjedtebb nagyvadfajáról van szó, gyakorlatilag az egész ország területén lehet számítani felbukkanásukra a közúton, ami fokozott balesetveszélyt jelent körülbelül július második felétől augusztus közepéig.
Az évente 7400 nagyvadelütés 78 százalékában őzet gázolnak, jó részét az üzekedés alatt. Érdemes a következő időszakban a megengedett sebességnél lassabban közlekedni, ha pedig egy állat átszaladt a jármű előtt, ne gyorsítsunk, mert szinte biztos, hogy egy másik is követi.
Amennyiben a vadelütés elkerülhetetlen, akkor vészfékezni kell és felkészülni az ütközésre, a kormányt ne rántsuk félre.
Forrás: Magyar Állatvédelem
- Halottak napján elhunyt kedvenceikért is gyertyát gyújtanak a gazdik
- A lábad közé bújik a kutyád? Többféle oka is lehet ennek a viselkedésnek
- Ritka, fehér tollfoltos széncinegét fotóztak Nógrád vármegyében
- A radiátor mellé került a ketrec: mit mérjünk a tengerimalac és a csincsilla környezetében?
- Európai összefogás indult a vadon élő beporzók védelméért
- A kutyák szaglása a precíziós növényvédelemben is szerepet kaphat
2026. november 4.
Hat kölyökkutyát mentettek ki egy betoncsőből a csurgói tűzoltók
2026. november 3.
Hat kutyás testbeszéd, amelyet gyakran félreértenek
2026. november 2.