Megérkeztek az első kékes rétihéják a Dévaványai-Ecsegi pusztákra
- EXO
- 2025. október 22.
Október első napjaiban felbukkantak a kékes rétihéják első példányai a Körös-Maros Nemzeti Parkban. Egyelőre két öreg hím egyedet láttak a nemzeti park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén, ám bizonyára jóval többen is érkeznek majd – számolt be róla a nemzeti park.
Kékes rétihéják Magyarországon nem költenek, csupán téli vendégségbe érkeznek hozzánk. Rendszerint szeptember végén már találkozunk első hírmondóikkal, idén azonban úgy tűnik, később keltek útra. Dévaványa tágabb térségében átlagos években mintegy 80 példány telel. Nemcsak itt, hanem nemzeti parkunk valamennyi részterületén találkozhatunk a hideg évszakban kékes rétihéjákkal, ugyanis mindenütt megfelelőek számukra az élőhelyek.
A most megfigyelt két hím éppen vadászott, amikor meglátták őket. A rétihéjákra jellemző, imbolygó repüléssel, alacsonyan szálltak a gyepek felett, így pásztázták a területet. Errefelé most sok a mezei pocok, így bőven találhatnak maguknak táplálékot.
Magyarországon négy rétihéja-fajjal találkozhatunk: a barna és a hamvas rétihéják költenek is itt, a kékes rétihéják telelni járnak ide, a fakó rétihéják pedig csak átvonulnak felettünk. Mostanra a barna és a hamvas rétihéják döntő többsége már elhagyta a Dévaványai-Ecsegi pusztákat és a fakó rétihéják őszi vonulása is a vége felé jár. A kékes rétihéják azonban most megkezdték telelőterületeik elfoglalását és március végéig, április elejéig vendégeskednek nálunk, aztán útra kelnek majd északi költőhelyeik felé.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Rekordutat tett meg egy magyar gyűrűs gólya
- Mérföldkő az állatvédelemben: több száz civil szervezet kapott támogatást
- Kiderült, mikor költözik új otthonába Pablo, a lefoglalt kölyöktigris
- Postaládába költözhetnek a széncinegék – így lehet megelőzni
- Visszatértek a gólyák – már a Tisza-tónál is megjelentek
2026. március 19.
Országos plakátkampány indult az állatvédelem erősítéséért
2026. március 19.
Új kiadvány segít eligazodni az inváziós fajok világában
2026. március 19.
Molinófal a nászmenetnek: Biztonságban vonulhatnak a bükkszéki kétéltűek
2026. március 18.
Új jövevény érkezett a debreceni állatkertbe
2026. március 18.