Magyar diadal a kettesfogathajtó-vb maratonhajtásán
A címvédő Hölle Martin a szombati maratonhajtást is megnyerte, így összetettben hatalmas előnyre tett szert a hollandiai Beekbergenben zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon, a csapatversenyben a magyarok szintén az élről várják a zárónapot.
A viadal honlapja szerint a nyolcszoros világbajnok Hölle elképesztően kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az embert és lovat próbáló második szám nyolc akadályában, ugyanis hetet a hat leggyorsabb között teljesített, így kétség sem férhetett az első helyéhez. A világcsúcsot jelentő díjhajtását követően a több mint hét hibapontos előnyét majdnem 17-re növelte a második helyre feljövő amerikai Jacob Arnolddal szemben.
Utóbbi nyolcadik lett a maratonhajtásban és összetettben kilencedikként várja a vasárnapi befejezést. Az ifj. Fekete Györggyel kiegészülő magyar trió címvédőként 18,21 hibapontra növelte az előnyét a németek előtt. A csapattagok közül mindhárom számban a két jobbik versenyző eredménye számít.
Az elmúlt hat vb-n mind egyéniben, mind csapatban a magyaroké lett az aranyérem: 2013-ban és 2015-ben még Lázár Vilmos, a magyar szövetség jelenlegi elnöke diadalmaskodott, 2017-ben, 2019-ben, 2021-ben és legutóbb 2023-ban pedig Hölle Martin. Ifj. Fekete tagja volt az előző két csapatdiadalnak.
A vb-re 24 ország 85 fogathajtója nevezett. A szokásoknak megfelelően vasárnap az akadályhajtással zárul a viadal, a vb-nek két év múlva Magyarország lesz a házigazdája.
Állás a maratonhajtás után:
- egyéni:
1. Hölle Martin 123,63 hibapont
2. Jacob Arnold (amerikai) 140,48
3. Stan van Eijk (holland) 145,83
…9. Dani Marcell 151,78
…26. Kákonyi Norbert 159,21
…37. ifj. Fekete György 162,20
…65. Margitai Máté 174,22
…81. ifj Veszelszki Gábor 215,84
- csapat:
1. MAGYARORSZÁG (Hölle Martin, ifj. Fekete György, Dani Marcell) 275,41 hibapont
2. Németország (Anna Sandmann, Lars Schwitte, Carola Diener) 293,62
3. Nagy-Britannia (Peter Bennett, Roger Campbell, Tara Wilkinson) 295,61
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Rekordutat tett meg egy magyar gyűrűs gólya
- Mérföldkő az állatvédelemben: több száz civil szervezet kapott támogatást
- Kiderült, mikor költözik új otthonába Pablo, a lefoglalt kölyöktigris
- Postaládába költözhetnek a széncinegék – így lehet megelőzni
- Visszatértek a gólyák – már a Tisza-tónál is megjelentek
2026. március 19.
Országos plakátkampány indult az állatvédelem erősítéséért
2026. március 19.
Új kiadvány segít eligazodni az inváziós fajok világában
2026. március 19.
Molinófal a nászmenetnek: Biztonságban vonulhatnak a bükkszéki kétéltűek
2026. március 18.
Új jövevény érkezett a debreceni állatkertbe
2026. március 18.