Látta már a Veszprémi Állatkert flamingóbébijét?
Flamingóbébi született a Veszprémi Állatkertben. akinek első lépéseit már figyelemmel kísérhetjük.
A Veszprémi Állatkert július 17-én adott hírt arról, hogy kikelt az első flamingóbébijük. A kis flamingóról már akkor hoztak több aranyos felvételt, melyeken jól látszott az aprócska, szürkés pelyhes kis cukiság.
Cseperedik a flamingóbébi
Az Állatkert azóta szinte naponta ad hírt a flamingóbébi növekedéséről. Az egyik felvételen például azt lehetett látni, hogy a flamingó mama hogyan eteti aprócska fiókáját.
Az első lépések
A flamingó bébi szépen cseperedik, már meg is tette az első lépéseit, az első szárnypróbálgatások is megvoltak, de egyelőre még csak totyogva kalandozik. A kis flamingó egyértelműen az internet és a látogatók kedvence lett, minden mozdulata mosolyt csal az arcokra.
Anya és babája
Az egyik legfrissebb fotón a flamingómama és a bébi közötti édes pillanatot kapták lencsevégre.
Történelmi pillanat
Az állatkertben egyébként idén több rózsás flamingópár is fészerrakásba kezdett, a gondoskodás gyümölcse a fenti flamingóbébi, ami az első flamingófióka az intézmény történetében, éppen ezért egyáltalán nem furcsa, hogy a gondozók is ennyire izgatottak a kikelés óta.
Szeretne személyesen is találkozni a flamingóbébivel? Akkor erre a Veszprémi Állatkertben van lehetősége, mindennap reggel 9-től este 18 óráig várják a látogatókat.
- Május 15. az Állat- és növényszeretet napja: A tudatos gazdi nemcsak szereti, de védi is kutyáját
- A lakosság segítségét kéri az MME a füleskuvikok felméréséhez
- Egyre több medve jelenik meg lakott területek közelében Hargita megyében
- Öt fontos lépés, ha túlsúlyos a kutyád
- Afrikában telelt a Hortobágy Ibus nevű székicsére
- Felépült Mónika, a meglőtt kerecsensólyom, és visszatért Bulgáriába
2026. május 22.
Új esélyt kaphatnak a veszélyeztetett ázsiai elefántok
2026. május 22.
Többet segítenek, mint hinnénk: a denevérek rejtett szerepe
2026. május 20.