Kreatív alkotópályázat az év emlőse bemutatására
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium Természetmegőrzési Főosztályával karöltve, számos szakmai partner közreműködésével kreatív alkotópályázatot hirdet több korosztály számára az év emlőse, a játékos, rejtőzködő magyar szöcskeegér világának bemutatására.
2014-ben indult az év emlőse kezdeményezés
A Vadonleső Program már több mint 15 éve gyűjt 18 védett növény- és állatfaj elterjedésével és veszélyeztetettségével kapcsolatos adatokat önkéntesek hathatós segítségével. A programot működtető szervezetek 2014-ben indították útjára az év emlőse kezdeményezést. Minden évben a kiválasztott védett vagy fokozottan védett emlősfaj fontosságára, jellemzőire irányítják a figyelmet, és az alkotni vágyókat is megszólítják különböző kreatív pályázatokkal.
Idén három témában kereshetnek művészeti kihívást a pályázók
A magyar szöcskeegér játékos, ámde rejtett világába kortárs íróink, költőink meséi és versei nyújtanak bepillantást. A szerzők többsége az Író Cimborák társaságának tagja. Ezekhez az alkotásokhoz készült illusztrációkat küldhetnek be általános iskolás és óvodás gyermekek A ritka lény a szöcskeegér címet viselő felhívásra.
Az általános iskola felső tagozatában vagy középiskolában tanuló fiataloknak szóló Ősi szöcskeegérgyökerek című pályázatban a magyar szöcskeegér elképzelt családfájának megörökítését várják. Ez lehet akár egy közelmúltba visszatekintő családfa az állat közvetlen felmenőivel, akár a régmúltba visszanyúló evolúciós törzsfa, amely a faj kialakulását meséli el képekben.
A Sicista trizona tudományos nevet viselő magyar szöcskeegér kedves, rajzfilmbe illő figurájának megalkotására korhatár nélkül bárki vállalkozhat a Sicc Trozi, a legyőzhetetlen című rajfilmfigura-készítő pályázat keretében. Mindhárom pályázatban a műalkotások digitálisan leképzett formáját várják, tehát szkennelt, fotózott vagy eleve digitálisan összeállított pályaművel lehet nevezni.
A pályázati határidő mindhárom esetben 2025. szeptember 19.
További részletek és információk a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján érhetők el.
Forrás: greendex.hu
- Medvét láttak Szabolcsban, fokozott óvatosságra kérik a lakosságot
- Egyre több gondot okoz a mosómedve a magyar erdőkben
- Hörcsög ősszel: miért kezdhet több élelmet felhalmozni?
- Féltékeny a kutyád, ha másik eb szagát érzi rajtad?
- Több mint 50 ezer daru gyűlt össze a Hortobágyon
- Többet van bent a kedvenc: hogyan előzzük meg az őszi unalmat?
2026. október 10.
Időben érkezett a segítség a sérült kis sünhöz
2026. október 10.
Nyugtalan a kutyád? Ezek is állhatnak a háttérben
2026. október 9.