Költőládák a kerecsensólymoknak
- EXO
- 2025. július 16.
A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi pusztákon a közelmúltban tizenkét költőládát helyezett ki a kerecsensólymok számára. A fából készült ládákat lombos fákra tették, hogy minél jobban emlékeztessék a madarakat a természetes fészkekre – számolt be honlapján a szervezet.
A költőládákat általában a magasfeszültségű vezetékek tartóoszlopainak tetejére szokás kihelyezni, ezúttal azonban eltértek ettől a gyakorlattól, mert Dévaványa térségében a kerecsensólymok eddig is inkább a természetes fészkeket választották költőhelyül. A többi sólyomféléhez hasonlóan ők sem maguk építik otthonukat, hanem más madarak – például parlagi sasok, egerészölyvek – fészkét foglalják el.
Jelen esetben tehát „féltermészetesnek” mondható fészket kínál számukra a nemzeti park.
A költőládák kihelyezéséhez az apropót most a Kerecsensólyom-védelmi LIFE projekt szolgáltatta, amelyben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is részt vesz. Ők vállalták a kihelyezés költségeit, a ládákat ugyanis csak alpinista segítségével lehetett a magas fákra erősíteni. Mivel a kerecsensólymok semmilyen fészekanyagot nem hordanak, ezért a költőládákba apró gyöngykavicsokat tettek.
A tizenkét költőláda talán soknak tűnhet, tekintve, hogy évente általában csak 5-7 pár költ Dévaványa térségében. Pontosabban csak ennyiről tudnak, ugyanis a kerecsensólymok fészkeit nem könnyű megtalálni. Sosem lehet tudni ugyanis, hogy éppen egy parlagi sas, vagy egy egerészölyv fészkébe rakták-e a tojásaikat, s mivel egyáltalán nem félősek, jól tűrik a stresszt, s az ember közeledtére sem repülnek fel a fészekből.
Az idei fiókák már hetekkel ezelőtt kirepültek, de még a fészkek környékén tartózkodnak. Mozgásukat a rájuk helyezett műholdas jeladókkal követik.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Rekordutat tett meg egy magyar gyűrűs gólya
- Mérföldkő az állatvédelemben: több száz civil szervezet kapott támogatást
- Kiderült, mikor költözik új otthonába Pablo, a lefoglalt kölyöktigris
- Barna medve jelent meg Nógrád vármegye északi részén
- Postaládába költözhetnek a széncinegék – így lehet megelőzni
2026. március 19.
Új kiadvány segít eligazodni az inváziós fajok világában
2026. március 19.
Molinófal a nászmenetnek: Biztonságban vonulhatnak a bükkszéki kétéltűek
2026. március 18.
Új jövevény érkezett a debreceni állatkertbe
2026. március 18.
Csatornába szorult kiskutyát mentettek meg az ibrányi tűzoltók
2026. március 17.