Így óvd meg a kertedben megbújó süniket az őszi veszélyektől!
Bár most még javában tart a vénasszonyok nyara, hamarosan eljön az őszi kertrendezés ideje, nemsokára pedig egyre hűvösebbek lesznek a nappalok is.
A sünök nemsokára gallyakból, száraz levelekből fészket készítenek maguknak. A puha, meleg vacokban akár öt hónapot is átalusznak.
Segítsük a kertünkben élő sünöket, például azzal, hogy az összegyűjtött avart nem égetjük el, inkább süntanyát alakítunk ki belőle – foglalta össze a Turista Magazin.
Így készül a süntanya
A süntanya kialakításához elég, ha száraz levelekből, ágnyesedékből, kisebb-nagyobb gallyakból a kert egy védettebb, zártabb részén kupacot rakunk.

Nagyon fontos, hogy a kertben összegyűjtött, jó ideje ott álló levélkupacokat ne égessük el. A sünök nem tudnak kimenekülni a lángokból, ugyanis, ha veszélyt éreznek, rögtön összegömbölyödnek és mozdulatlanná válnak, így elevenen megsülnének tűzben. A növényi hulladék települési égetése amúgy is tilos, de az avar rendszeres égetésével kertünket is megfosztjuk az értékes tápanyag-visszapótlástól.
Segítsünk a táplálkozásukban is
Az ősz másik kihívása a sünök számára a téli nyugalmi időszakra való felkészülés. Ezek az állatok ugyanis késő ősztől kora tavaszig téli álmot alszanak, nem is annyira a hideg, hanem inkább a táplálék szűkössége miatt. A télre való felkészülés jegyében ilyenkor annyit esznek, amennyit csak tudnak, hogy elegendő tartalékot halmozzanak fel a szervezetükben a téli álom időszakára. A szakembereknek az a tapasztalatuk, hogy november elejére legalább 350-400 grammot kell nyomniuk az állatoknak.
Ha ezt nem érik el, akkor mindenképpen érdemes segíteni nekik.
A házilagos „sünmentést” azonban senkinek sem javasolják a szakemberek. Ráadásul a Magyarországon honos sün természetvédelmi oltalom alatt áll. Otthoni tartása még akkor is a jogszabályokba ütközik, ha az a legjobb szándékból történik. Az állatkerti szakemberek így azt javasolják, hogy a segítségre szoruló állatokat inkább az állatkert bemutató mentőközpontjába, a „Sünispotályba” vigyék be.
Forrás: Turista Magazin, Magyar Állatvédelem
- Medvét láttak Szabolcsban, fokozott óvatosságra kérik a lakosságot
- Egyre több gondot okoz a mosómedve a magyar erdőkben
- Hörcsög ősszel: miért kezdhet több élelmet felhalmozni?
- Féltékeny a kutyád, ha másik eb szagát érzi rajtad?
- Több mint 50 ezer daru gyűlt össze a Hortobágyon
- Többet van bent a kedvenc: hogyan előzzük meg az őszi unalmat?
2026. október 12.
Nyolc erős illat, amely kellemetlen lehet a kutyák számára
2026. október 12.
Rekordszámú ugartyúkot figyeltek meg Kunszentmiklóson
2026. október 10.
Időben érkezett a segítség a sérült kis sünhöz
2026. október 10.
Nyugtalan a kutyád? Ezek is állhatnak a háttérben
2026. október 9.