Idén száz éves a székesfehérvári bukó

• EXO, Jó hírek
• 2026. január 22.

A székesfehérvári bukó galambfajta jelenlegi ismereteink szerint idén 100, fajtaklubja pedig 25 éves.

Hagyományőrzés galambszárnyakon

A székesfehérvári bukó története és jelentősége

Míg sok galambfajtánál a tenyésztés során folyamatos átalakítás, „modernizálás” zajlik, addig a székesfehérvári bukó esetében egészen más szemlélet érvényesül: itt az ősöktől örökölt tulajdonságok megőrzése áll a középpontban. Ez a fajta nemcsak küllemében, hanem történetében is különleges, hiszen kétszer vált önállóvá: egykor külön fajtaként tartották számon, majd beolvasztották a komáromi bukóba, végül hosszú küzdelem után ismét visszanyerte önállóságát.

Galambfajták – eltérő célok, közös szenvedély

A galambászat több ágra bontható. A díszgalambokat elsősorban kiállításokon értékelik, ahol a fajta standardjához való hasonlóság a döntő. Ide tartoznak például az alakgalambok vagy a különleges tollszerkezetű fajták.

A húsgalambok egykor jelentős szerepet játszottak az állattenyésztésben, ma azonban többségük inkább kiállítási fajtává vált, haszonállatként csak kevés maradt meg közülük.

A postagalambászat továbbra is a tájékozódóképességről és a sebességről szól: a madarakat akár több száz kilométerre szállítják el, majd onnan kell hazatalálniuk.

A harmadik nagy csoport a röpgalamboké, amelyek küllemük mellett repülési teljesítményük alapján is megmérettethetők – ide tartozik a székesfehérvári bukó is.

A röptetősport világa

– A röptetősportnak több ága van – magyarázza Bárány István, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének, valamint a Székesfehérvári- és Erdélyi Bukógalambokat Tenyésztők Fajtaklubjának elnöke. – Vannak magasszállók, amelyek olyan magasra emelkednek, hogy szabad szemmel már nem is láthatók, valamint bukók és pergők, amelyek akrobatikus mozgásukkal tűnnek ki.

A pergőgalambok közül a birminghami pergők a legismertebbek: szélcsendes időben magasra emelkednek, majd sorozatos hátrabukásokkal ereszkednek lefelé. A bukógalambok ezzel szemben egy vagy néhány bukfencet hajtanak végre a levegőben.

A zárt tartás elterjedésével és a kiállítási elvárások erősödésével sok fajtánál háttérbe szorult a röpképesség – ez alól azonban a székesfehérvári bukó tenyésztői tudatosan kivételt képeznek.

Egy város nevét viselő fajta

A székesfehérvári bukót jelenlegi ismereteink szerint 1925-ben írták le először, de feltételezések szerint már a 18. században is létezhetett. Székesfehérvár Felsővárosából származik, és helyi gazdálkodók, iparosok, kereskedők formálták egységes fajtává.

A szakirodalomban több fontos utalás is fennmaradt róla: már a 19. század végén megjelent egy, a magyar fehérfejű szarkarajzú bukót ábrázoló metszet, majd a 20. század elején a székesfehérvári bukót a komáromi bukó egyik alfajtájaként említették.

1960-ban azonban a hazai bukógalamb-változatokat egységesen beolvasztották a komáromi bukóba, így a fajta hivatalosan megszűnt. A tenyésztők azonban továbbra is őrizték jellegzetes jegyeit.

Újjászületés és kitartás

A fordulat 1999-ben következett be: három nemzeti kiállításon történő bemutatást követően a székesfehérvári bukót újra önálló fajtának ismerték el. Egy évvel később megalakult az önálló fajtaklub is, amely azóta is aktívan dolgozik a fajta megőrzésén.

Ma már nemcsak Székesfehérvár környékén, hanem Erdélyben és más környező országokban is tenyésztik. Sok olyan galambász is van, aki nem tagja egyetlen szervezetnek sem, mégis sokat tesz a fajta fennmaradásáért.

Mitől jó egy bukógalamb?

A székesfehérvári bukó nemcsak rajzolatával, hanem repülési stílusával is lenyűgöző. A jó bukógalamb felszálláskor, keringés közben és leereszkedéskor is bukik: a szárnyát a háta felett összecsapja, hátraveti magát, majd egy erőteljes szárnycsapással visszatér a vízszintes repüléshez.

A tapasztalt egyedek akár több egymást követő bukfencet is végrehajtanak, gyors ütemben, amely segíti őket abban, hogy a röppályán belül maradjanak. Megfelelő edzéssel a versenyeken elvárt 30–40 perces repülési időt is gond nélkül teljesítik.

Miért fontos az önálló fajta?

– Bár a komáromi és a székesfehérvári bukó első pillantásra hasonlónak tűnhet, az idők során az eltérő tenyésztési irányok markáns különbségeket hoztak létre – hangsúlyozza Bárány István. – A fajtaleírásnak iránytűnek kell lennie: nem átírni, hanem értelmezni és finomítani szabad.

A székesfehérvári bukót például kisebb fésűje, csőre és karcsúbb megjelenése különbözteti meg rokon fajtáitól.

Jövőbe vetett bizalom

Örömteli hír, hogy a november elején megrendezendő 30. Európa Kisállat Kiállításra a magyar tenyésztők 50 székesfehérvári bukót neveztek. Ez figyelemre méltó eredmény egy viszonylag kis létszámú fajtaklubtól.

Míg sok galambfajta jelentősen átalakult az évtizedek során, a székesfehérvári bukó tenyésztői tudatosan azon dolgoznak, hogy megőrizzék az eredeti küllemet és a valódi röpképességet – így adva tovább egy több évszázados hagyományt a következő generációknak.

Forrás: Kistermelők Lapja