Új lakója van a Nyíregyházi Állatparknak
Hím hulmánnal (Semnopithecus entellus) gazdagodott a Nyíregyházi Állatpark majomgyűjteménye.
A korábban egy franciaországi állatkertben élő 23 éves állat az Európai Fajmegőrzési Program révén csatlakozott az eddig két nőstényből álló csapathoz. A hulmánok zárt tartási körülmények között ritkaságnak számítanak, az egész világon összesen 122 egyed él ebből a közepes termetű majomfajból az állatkertekben – közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park oktatási osztályvezetője.
Elmondta, a park állatai, csak úgy mint a természetben, nappal aktívak és leggyakrabban a fák lombkoronájában tartózkodnak, ahol elsősorban a fák leveleivel táplálkoznak, de rügyeket, magvakat és gyümölcsöket egyaránt fogyasztanak.
A faj alkalmazkodóképessége bámulatos, a természetben éppúgy megtalálható a Himalája 4 ezer méter feletti hófödte hegyei között, mint Ázsia félsivatagos vagy trópusi esőerdőiben, sőt, Észak-India sűrűn lakott városaiba is bemerészkedik, köszönhetően annak, hogy a hinduk szent állata. A hinduizmusban Hanumán majomisten leszármazottjának tartják, akinek akkor perzselődött meg az arca, keze és lába, amikor Ráma isten feleségének kiszabadítása után felgyújtotta Lanka városát. Ez a különleges színezet, azaz a fekete szőrtelen arc, valamint kéz-és lábfej a szürke majmok jellegzetessége.
A hulmánok nem csak a hinduizmusban ismert állatok, Kipling A dzsungel könyvében az Elveszett Városban élő „majmok népét” is ők alkotják. Annak ellenére hogy élőhelyén szent állat, természetes élőhelyének pusztulása miatt egyre inkább visszaszorul. A helyi lakosság egyre kevésbé tűri el a földeken és kertekben garázdálkodó állatokat, így a faj egyedszáma Indiában időközben nagyjából 200 ezerre csökkent, ezért is fontos, hogy zárt tartási körülmények között szaporítsák őket.
- Állatvilág Védelmének Világnapja: Miért fontos ma megállnunk és gondolni a vadon élőkre?
- Az állatvédelmet támogatni kell, nem megadóztatni
- Rekord mezei hörcsög fogás a Hevesi síkon
- Elképesztő lelet a nyomozás során: tigriskölyök egy tiszafüredi házban
- Rengeteg a hamisított állatvideó a neten
- Szürke farkas bukkant fel Nógrádban
2025. december 7.
Pánik az erdőben: agresszív grizzly csapott le egy diákcsoportra
2025. december 7.
Tengerparti farkasok: zsákmány, ravaszság és eszközhasználat
2025. december 7.
Zengőlegyek a kertben: a természet apró őrangyalai
2025. december 6.
A mudi titkai: miért rajonganak érte a gazdák világszerte?
2025. december 6.
Meglepő látvány Érden: borz tűnt fel a pláza emeletén
2025. december 6.