Halott mamája mellett találták az apró mezei nyuszit
- EXO
- 2025. augusztus 22.
- 22

Egy mezei nyuszi kölyökkel és egy sérült sünikével bővült mentőközpontunk létszáma – számolt be róla pár napja közösségi oldalán a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány.
Mint írták, a nyuszit halott mamája mellett találták, így került hozzájuk.
„A mérleg 205 grammot mutatott, ami egészen komoly kis súly már náluk. Szegény árva még eléggé meg van szeppenve, de igyekszünk vigyázni rá és bízunk benne, hogyha eljön az ideje ő is mehet vissza a természetbe.” – jegyezte meg az Alapítvány.
Idén eddig 34 sünt mentett meg és engedett szabadon gyógyultan a Tüskevár Alapítvány!
„Idén rengeteg sün érkezett hozzánk segítségért. Luca asszisztensünk idén eddig 34 sünit engedett szabadon, akik szépen felgyógyultak, vagy elérték a megfelelő súlyt. Nagyon köszönjük neki a sok-sok munkát.” – írta közösségi oldalán a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány.
De még mindig vannak nálunk olyan vendégek, akik lábadoznak, és vannak állandó lakóik is, köztük a különleges Háromláb uraság – tették hozzá.
Lehetőség van az Alapítványnál a sérült, beteg állatok virtuális örökbefogadására is!
Mint írják, a virtuális örökbefogadással nemcsak a munkájukat támogatod, hanem hozzájárulsz mentettjeik élelmezéséhez és kezeléséhez is!
Nézz be az oldalukra, és fogadj örökbe virtuálisan!
https://tuskevarorokbefogadas.hu/allatka/suni-csalad/
Ha közvetlenül szeretnél utalni: 11600006-00000000-83429521
Ha pedig hívással vagy SMS-sel támogatnád őket: 13600/90 500 Ft/db
Forrás: magyarallatvedelem.hu
- Vízi csoda: Nala első kicsinye és a vízilovak titokzatos világa
- Mítoszirtók – pajorból nem lesz lótücsök
- Szerencsésen megérkezett új otthonába Samu és Füge
- Közösen a biztonságért: indulnak a pórázellenőrzések Hegyvidéken
- Vakvezető kutyák az állatkertben, az állatvédelmi hét keretében
- Ablaknak ütközött sárgafejű királykát gyógyítottak meg
2025. október 22.
Megérkeztek az első kékes rétihéják a Dévaványai-Ecsegi pusztákra
2025. október 22.
Állatvédelmi szakembernek tanul Gregor Bernadett
2025. október 22.
A szállítóboxok kétharmada alkalmatlan arra, hogy megvédje az állatokat
2025. október 22.
A hős rendőrkutya kétszer is életet mentett egy nap alatt
2025. október 21.