Gólyafészket foglalt a bagoly (videó)
- EXO
- 2025. június 17.
"Önkényes fészekfoglaló" erdei fülesbaglyot kaptak a közelmúltban lencsevégre a Bodrogközben található Ricsén.
Az egyik villanyoszlopon épült, évek óta üresen álló fehér gólya fészket ugyanis egy erdei fülesbagoly foglalta el.
Az Aggteleki Nemzeti Park természetvédelmi őre, Serfőző József a park honlapján számolt be a felfedezéséről. Mint írta, pár napos fiókák lehettek alatta, mert nem lapult bele a fészekbe az erős szél ellenére sem. Pár héttel később már legalább három, körülbelül három hetes fióka nézelődött a fészekből.
Az őr közlése szerint az erdei fülesbagoly nem épít fészket, leggyakrabban elhagyott varjú-, vagy szarkafészket választ költésre. Elfoglalja az üresen álló egyéb gallyfészkeket is, de öregebb fa ágelágazásában és talajon is került már meg fészekalja. A vércsék és sólymok számára kihelyezett fészkelőládákba és a felülről teljesen nyitott fészektálcákba is szívesen beköltözik. Városi környezetben rendszeresen költ virágtartó erkélyládákban.
Nevével ellentétben ez a bagolyfaj kerüli a nagy kiterjedésű, zárt erdőket. Mezőgazdasági területeken fasorokban, facsoportokban, bokrosokban, lakott területeken kerülnek elő költései. Gyakori fészkelő bagolyfaj, állandó madarunk, télre csapatokba verődve, lakott területeken láthatóak leggyakrabban nappalozó egyedei elsősorban örökzöldeken. Fő tápláléka hazánkban a mezei pocok, de egyéb kisemlősöket és madarakat is elfogyaszt. Évente egyszer költ, átlagosan 5-6 tojást rak. Védett madár, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.
Forrás: Aggteleki Nemzeti Park
- Állatvilág Védelmének Világnapja: Miért fontos ma megállnunk és gondolni a vadon élőkre?
- Az állatvédelmet támogatni kell, nem megadóztatni
- Elképesztő lelet a nyomozás során: tigriskölyök egy tiszafüredi házban
- Rekord mezei hörcsög fogás a Hevesi síkon
- Rengeteg a hamisított állatvideó a neten
- Szürke farkas bukkant fel Nógrádban
2025. december 7.
Pánik az erdőben: agresszív grizzly csapott le egy diákcsoportra
2025. december 7.
Tengerparti farkasok: zsákmány, ravaszság és eszközhasználat
2025. december 7.
Zengőlegyek a kertben: a természet apró őrangyalai
2025. december 6.
A mudi titkai: miért rajonganak érte a gazdák világszerte?
2025. december 6.
Meglepő látvány Érden: borz tűnt fel a pláza emeletén
2025. december 6.