Európai Madármegfigyelő Napok Baranya vármegyében
Az idei Európai Madármegfigyelő Napok alkalmával Baranya vármegye madárbarátai ismét aktívan csatlakoztak a nemzetközi kezdeményezéshez.
A két nap alatt összesen hét állandó helyszínen zajlott szervezett megfigyelés, amelyet több alkalmi adatgyűjtés egészített ki. A programokon 205 érdeklődő vett részt, akik a hétvége során összesen 105 madárfajt figyeltek meg. Az eredmények nemcsak a térség kiemelkedő madárfaunáját mutatják, hanem a természet iránti növekvő figyelmet is: a résztvevők száma közel a duplájára nőtt a tavalyi évhez képest!
Idén először a pécsi Tüskésrét is bekapcsolódott az eseménybe. Itt a város közvetlen közelében nyílt lehetőség megismerkedni a madárgyűrűzés folyamatával, valamint a természetvédelmi munka gyakorlati oldalával. A résztvevők testközelből láthatták a befogott madarakat. A helyszínen 15 madárfaj 126 egyedét sikerült meggyűrűzni, emellett 40 fajt figyeltek meg. Többek között olyan jól ismert, kedvelt fajok kerültek kézre, mint a vörösbegy (Erithacus rubecula), a kék cinege (Cyanistes caeruleus), a széncinege (Parus major), a barátposzáta (Sylvia atricapilla) és a zöldike (Chloris chloris). A nap különleges élményét egy ritkán befogható faj, a nagy őrgébics (Lanius excubitor) jelentette.
Sumonyban október 4–5-én zajlottak a megfigyelések, kedvező időjárás mellett. A rendszeres visszatérők – köztük a Szigetvári Tekergők kerékpáros csapat, valamint több család – is csatlakoztak a programhoz. A tavak környékén két megfigyelési kör során összesen 64 madárfajt sikerült azonosítani. A hétvége egyik legérdekesebb momentuma egy Svédországban gyűrűzött barátposzáta visszafogása volt, amely fontos adalékkal szolgál a madárvonulás nemzetközi összefüggéseinek kutatásához.
A Baranya vármegyei összesítés alapján az idei Európai Madármegfigyelő Napok ismét sikeresen zárultak: nemcsak a térség gazdag madárvilágára irányították rá a figyelmet, hanem a helyi közösségek elkötelezettségét és együttműködését is megerősítették.
Forrás: MME
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Mérföldkő az állatvédelemben: több száz civil szervezet kapott támogatást
- Kiderült, mikor költözik új otthonába Pablo, a lefoglalt kölyöktigris
- Postaládába költözhetnek a széncinegék – így lehet megelőzni
- Megható romantika: 9. alkalommal tért vissza röpképtelen párjához Szofi, a fehér gólya
- Visszatértek a gólyák – már a Tisza-tónál is megjelentek
2026. március 21.
Kezdő madártartók figyelem! Így válassz fajt kezdőként
2026. március 21.
Miért bámul rád a macska evés közben? Többet jelent, mint gondolnád
2026. március 21.
Nem mindig öröm: ezt jelenti a kutya lassú farokcsóválása
2026. március 20.
Amikor már nem csak aranyos: a túlsúly jelei kutyáknál
2026. március 20.
Mit üzen a macskád, amikor rád teszi a mancsát?
2026. március 20.