Európában egyedülálló, magyar kezdeményezés az állatvédelemben
- Jó hírek
- 2025. június 6.
Magyarország is képviseltette magát a 2025. június 3–4. között megrendezett European Forum of Animal Welfare Councils (EuroFAWC) éves ülésén, amelynek idén Bécs adott otthont.
Hazánkat Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos felkérésére Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Koska Hedvig Dóra, az állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai vezetője képviselte.
Vetter Szilvia a „Nemzeti eredmények és előrelépések” című szekcióban tartott tájékoztatójában átfogó képet adott Magyarország elmúlt egy évben elért állatvédelmi eredményeiről. Kiemelte, hogy a magyar kormány 2025-ben rekordösszegű, 1 milliárd forintos – azaz mintegy 2,6 millió eurós – vissza nem térítendő pályázati programot indított az állatvédelmi civil szervezetek támogatására.
Vetter ismertette a 2025 májusában benyújtott átfogó állatvédelmi jogszabálymódosító csomagot is, amely többek között – a számos európai országot is negatívan érintő – illegális szaporítás és állatkereskedelem visszaszorítását és az állatokkal való koldulást célozza, valamint az állatok érdekében egyszerűsíti az állatvédelmi eljárásokat. A prezentációt nagy érdeklődés övezte, több nemzet képviselője kérdésekkel és pozitív visszajelzésekkel reagált.
Egyedülálló kezdeményezés
A második napon Koska Hedvig a „Tanulj, gazdi!” című szekcióban tartott előadást, amely a gyerekek állatvédelmi edukációját célzó nemzetközi oktatási programokat mutatta be. A magyar Állatvédelmi Témahét tapasztalatait bemutató prezentációja szintén élénk nemzetközi érdeklődést váltott ki, a fórumon részt vevő 21 ország képviselői egyöntetűen kiemelték, hogy az Állatvédelmi Témahét egyedülálló kezdeményezés Európában, amely példaértékű lehet más nemzetek számára is.
Koska előadását követően bejelentette az International Forum for Animal Welfare Educators megalakulását, amely egy új, nemzetközi platformként szolgál majd az állatvédelmi edukáció előmozdítására. A fórum célja, hogy összekösse az állatvédelmi oktatásban érintett szakembereket, pedagógusokat és döntéshozókat, valamint elősegítse a jó gyakorlatok megosztását, a közös projektek indítását és a szakmai fejlődést.
Magyarország részvétele az EuroFAWC találkozón megerősítette hazánk elkötelezettségét a nemzetközi állatvédelmi együttműködés mellett, és kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy az elmúlt időszak állatvédelmi eredményeit európai fórumon is bemutathassa.
Forrás: magyarallatvedelem.hu
- Tacskók világtalálkozója is lesz a budapesti WinterDogShow-n
- Medve jár egy nógrádi falunál, a polgármester fotókkal figyelmeztetett
- Agancshullás idején is a vad nyugalma az első
- Bővül az állatvédelmi ösztöndíjprogram, háromszoros az érdeklődés
- Így hat a gazdi hangulata a kutyára: többet éreznek, mint gondolnánk
- Megfogyatkoztak hazánk madarai a zord tél miatt
2026. február 12.
6 kutya testbeszéd, ami mást jelent, mint amire először gondolsz!
2026. február 12.
Megállíthatatlan ennek a ragadozónak a terjedése
2026. február 12.
Állatkínzásért ítélhették el korábban a Tisza párt egyik politikusát
2026. február 11.
Apró jel, nagy üzenet: mit árul el a macska nyála?
2026. február 11.
Rajzpályázat minden korosztálynak: az énekes rigó az Év madara 2026-ban
2026. február 11.