Elnézte az irányt, Angliában kötött ki
- EXO
- 2025. május 13.
Egy magyar gyűrűs cserregő nádiposzátát fogtak vissza május 4-én Angliában, Suffolk megyében.
Az Orwell-folyó torkolatánál visszafogott madarat első éves korában gyűrűzték, 2024. július végén a Dávod határában működő Földvári-tó Madárgyűrűző Állomáson (Bács-Kiskun megye, Wágner László). Ez az első hazai jelölésű cserregő nádiposzáta, ami megkerült Nagy-Britanniában.
A Kárpát-medencében gyűrűzött cserregő nádiposzáták nagyobb része délkeleti, míg másik, kisebb része délnyugati irányba vonul és a tengerszorosoknál hagyják el Európát. A telelőterületük Afrika Száhel és Szavannai övezetei.
A Magyarországon eddig meggyűrűzött több mint félmillió cserregő nádiposzátából 485 madár került meg külföldön, nagy részük a szomszédos országokban. A Kárpát-medencén kívül a legtöbb hazai gyűrűs példány Európa mediterrán országaiban, valamint a Földközi-tenger keleti partvidékén került meg, de ettől eltérő irányban is volt már néhány megkerülés, például Csehországban 19, és Németországban egy példány. Európán kívül Cipruson (6 példány), Csádban, Egyiptomban (16 pld.), Izraelben (74 pld.), Jordániában (2 pld.), Libanonban (2 pld.), Marokkóban (2 pld,), Nigériában és Törökországban (25 pld.) kerültek meg magyar gyűrűs példányok.
A Magyarországon megfogott 440 külföldi gyűrűs cserregő nádiposzáta gyűrűzési helyeinek eloszlása hasonló mintázatot mutat, de van néhány további kiugró adat. Kettő Belgiumban, egy Beloruszban, egy Finnországban és kettő Svédországban jelölt madár is megkerült Magyarországon.
A költöző madarak a földrajzi adottságoktól függően széles fronton vonulnak a telelőterület felé és vissza. Nagy részük a vonulási sávban mozog, de mindig akadnak olyan példányok, amelyek kisebb-nagyobb mértékben eltérnek ettől és egészen más területekre érkeznek. Ez adódhat abból, hogy az adott madár más, akár a megszokottól ellenkező irányban indult el, vagy a vonulás során kedvezőtlen időjárási feltételek eltérítették a madarat.
A cserregő nádiposzáta (Eurasian reed warbler) megkerülési térképe az online EURING (www.euring.org) Eurázsia-Afrika Madárvonulási Atlaszban is megtekinthető.
Forrás: MME
- Május 15. az Állat- és növényszeretet napja: A tudatos gazdi nemcsak szereti, de védi is kutyáját
- A lakosság segítségét kéri az MME a füleskuvikok felméréséhez
- Egyre több medve jelenik meg lakott területek közelében Hargita megyében
- Öt fontos lépés, ha túlsúlyos a kutyád
- Afrikában telelt a Hortobágy Ibus nevű székicsére
- Felépült Mónika, a meglőtt kerecsensólyom, és visszatért Bulgáriába
2026. május 22.
Új esélyt kaphatnak a veszélyeztetett ázsiai elefántok
2026. május 22.
Többet segítenek, mint hinnénk: a denevérek rejtett szerepe
2026. május 20.