Egy hágai bíróság a farkasok védelmére szólította fel a holland kormányt
- EXO
- 2025. augusztus 4.
A hágai illetékes bíróság ítélete szerint a holland agrárminisztériumnak azonnal jogszabály előkészítésébe kell kezdenie a kelet-hollandiai Gelderland tartományban található Veluwe Nemzeti Parkban elszaporodott farkasok védelme érdekében – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű hírportál.
A beszámoló szerint a Faunabescherming holland állatvédő szervezet annak elérésére indított keresetet a holland kormánnyal szemben, hogy a Veluwe Nemzeti Parkot az uniós Natura 2000 program keretében a farkasok számára védett övezetté nyilvánítsák.
Döntésével a hágai bíróság azonban elutasította a kormány azon szándékát, hogy a kérdés megoldására 2029-ig készítené el a vonatkozó tervét.
Emlékeztettek, a holland agárminisztérium érvei szerint egy állatfaj egyedeinek legalább tíz évig jelen kell lenniük Hollandiában, mielőtt védett státuszt kaphatnak.
A bíróság szerint azonban az érvelés „következetlen és indokolatlan”, különösen azért, mert – mint írták – maga a minisztérium is elismeri, hogy a farkasok „állandóan jelen vannak” a gelderlandi Veluwe természetvédelmi területén.
A farkasok évekkel ezelőtt visszatértek Hollandiába, az említett parkban kóborló hét farkasfalka első kölykei 2019-ben születtek – közölték.
A Faunabescherming állatvédő szervezet fontos döntésnek nevezte a hágai bíróság ítéletét, mert – mint kiemelték – lehetővé teszi számukra, hogy hasonló kérelmeket nyújtsanak be más területekre vonatkozóan is.
A hírportál szerint a holland agrárminisztérium nem zárta ki, hogy fellebbezést nyújt be az ítélet ellen, valamint megerősítették, hogy továbbra is tíz év várakozási idő után lehet csak felmérni, mely természeti területek jogosultak újonnan érkezett állatfajok védelmére.
- A kutyák nem a naptárt figyelik, hanem a család ritmusát
- Miért hoz haza egeret vagy madarat a macska? – Mit mond erről a vadászösztön?
- Magyar kutató nevét kapta egy frissen felfedezett faj
- Miért kaparja a macska a kanapét? – Így tereljük át a kaparófára büntetés nélkül
- Miért dorombol a macska? – Nem mindig azt jelenti, hogy boldog
- ORION7 jótékonysági kutya party az örökbefogadás és felelős állattartás jegyében
2026. szeptember 6.
Meglepő hasonlóságot találtak a kutyák és az emberek agyműködésében
2026. szeptember 5.
Változatos zoopedagógiai programokkal várja a gyerekeket a Fővárosi Állatkert
2026. szeptember 4.
Sün a lakásban: mit kell tudni az afrikai törpesün őszi tartásáról?
2026. szeptember 4.
Miért tépkedi a tollát a papagáj? Unalom, stressz vagy betegség?
2026. szeptember 3.
ORION7 jótékonysági kutya party az örökbefogadás és felelős állattartás jegyében
2026. szeptember 3.