Eddig tízezer gyermek az „állatasszisztált” foglalkozásokon
Eddig tízezer gyermek vett részt a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány úgynevezett állatasszisztált foglalkozásain.
Magyarország legnagyobb elérésű állat-asszisztált gyermekprogramja országos szinten már több mint 10.000 gyermekhez jutott el – ilyen volumenű és hatókörű kezdeményezés korábban nem valósult meg hazánkban. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kiemelt célja, hogy minél több gyermek számára tegye elérhetővé az állat-asszisztált foglalkozásokat, különös figyelmet fordítva a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű térségekben működő oktatási intézmények tanulóira. A 2023 őszén indított programsorozat 2024-re az Alapítvány egyik legsikeresebb kezdeményezésévé vált, és 2025 tavaszára már több mint 10.000 gyermek tapasztalhatta meg az állat-asszisztált foglalkozások jótékony hatásait.
A kiemelt eseményre, ahol a tízezredik gyermek is részt vehetett, április 7-én került sor a Zöldike Bölcsődében, Léczfalvi Kinga vezetésével egy különleges terápiás foglalkozás keretén belül. Az interaktív program során Polli, a nagy fekete kutya és Owen, az agáma segítségével ismerkedhettek meg a gyermekek az állatokkal és azok pozitív hatásaival. A foglalkozás nemcsak örömteli élményt nyújtott a kicsiknek, hanem segítette szociális és érzelmi fejlődésüket is.
Vetter Szilvia, az Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, hogy az állat-asszisztált foglalkozások nem csupán a gyermekek érzelmi és szociális készségeit fejlesztik, hanem kiváló lehetőséget biztosítanak arra is, hogy már egészen fiatalon megismerkedjenek a felelős állattartás alapelveivel. Kiemelte, hogy az állatokkal való interakció segít a gyermekeknek megérteni az élőlények iránti tisztelet és gondoskodás fontosságát, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy felnőttként tudatos és empatikus módon viszonyuljanak az állatokhoz – és persze embertársaikhoz is. Hangsúlyozta továbbá, hogy az állatvédelem jövője a következő generáció kezében van, ezért az Alapítvány egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy a gyermekeket megfelelő tudással és szemlélettel vértezze fel.
A program egyedülállóságát mutatja, hogy Magyarországon jelenleg ez az egyetlen olyan állat-asszisztált kezdeményezés, amely már több mint tízezer gyermekhez jutott el országos szinten. A résztvevők létszáma, a lefedett települések száma, valamint a szakmai háttér és a program komplexitása alapján ez a sorozat kiemelkedik a hazai állat-asszisztált kezdeményezések sorából.
Az Alapítvány folyamatosan bővíti programját, hogy minél változatosabb élményeket nyújtson a résztvevő gyermekek számára. Ennek keretében 2025 tavaszától már minilovak is csatlakoztak az állat-asszisztált foglalkozásokhoz, tovább színesítve a kínálatot és erősítve az állatok és gyermekek közötti különleges kapcsolatot.
- Mit ünneplünk pünkösd napján?
- Május 15. az Állat- és növényszeretet napja: A tudatos gazdi nemcsak szereti, de védi is kutyáját
- A lakosság segítségét kéri az MME a füleskuvikok felméréséhez
- Egyre több medve jelenik meg lakott területek közelében Hargita megyében
- Öt fontos lépés, ha túlsúlyos a kutyád
- Afrikában telelt a Hortobágy Ibus nevű székicsére
2026. május 24.
Mit ünneplünk pünkösd napján?
2026. május 22.
Új esélyt kaphatnak a veszélyeztetett ázsiai elefántok
2026. május 22.