Az Adidas megszünteti a kengurubőr használatát
Ünnepelnek az állatvédők, Mérföldkőnek számít a a döntés, hogy az Adidas bejelentette: többé nem használ kengurubőrt termékeiben.
A csütörtökön, a részvényesek éves közgyűlésén tett bejelentés jelentős győzelmet jelent az állatkínzás elleni küzdelemben, és rávilágít a vadon élő állatok divat általi kizsákmányolása mögötti sötét valóságra.
Bjørn Gulden vezérigazgató a részvényesi gyűlésen jelentette be, hogy az Adidas már hónapokkal korábban véget vetett a kengurubőr használatának. A megerősítésre azután került sor, hogy Wayne Pacelle, a Center for a Humane Economy elnöke személyesen utazott Németországba, hogy felszólítsa a vállalatot, szakítsa meg a kapcsolatot a kengurubőrök kegyetlen és embertelen kereskedelmével.
Az Adidas döntése a Center for a Humane Economy által vezetett „Kangaroos Are Not Shoes” (A kenguruk nem cipők) kampány legújabb győzelmét jelenti. A Diadora, a Puma, a Nike és a New Balance szintén felhagy a kengurubőr felhasználásával, így az iparág teljesen elfordul az éjszakai vadászatokkal járó brutális kereskedelemtől, amely során felnőtt és árva kölyökkengurukat ölnek meg. Végre kezd komollyá válni a jelszó, miszerint: az állatoknak nem szabadna szenvedniük a divatért.
A kenguruk, Ausztrália szeretett nemzeti jelképei évek óta brutális mészárlásnak vannak kitéve a sport és a kereskedelem nevében. Éjszakánként több százezer kengurut, köztük anyákat és kölyköket lőnek le az ausztrál vadonban. Sokukra lassú, fájdalmas halál vár, míg a túlélő kengurukat gyakran agyonverik vagy kidobják. Bőrüket ezután világszerte exportálják, elsősorban azért, hogy jó minőségű futballcipőket és más bőrárukat készítsenek belőlük.
A kengurubőr, más néven „k-bőr” felhasználása különösen ellentmondásos. Bár a gyártók könnyűnek és tartósnak hirdetik, mindez csak mellébeszélés a nagy teljesítményű szintetikus anyagok korában.
Az Adidas mostani döntése viszont egyértelmű üzenetet küld: a divat- és sportruházati cégek az állatok kizsákmányolása nélkül is boldogulhatnak. Komoly precedens, amely arra ösztönzi a többi, még mindig az állatok szenvedéséből profitáló márkát, hogy a fogyasztói etikával és a modern innovációval együtt fejlődjenek.
Itt az ideje, hogy minden divatmárka felülvizsgálja ellátási láncát és felelősséget vállaljon. Egyetlen táska, cipő vagy kiegészítő sem éri meg egy állat életét. Az olyan állatok, mint a kenguruk védelme nem csupán etikai döntés, hanem erkölcsi kötelesség.
- Különleges leletet találtak a Tiszában, egy ősi állat koponyája került elő
- Fontos változás a kutyasétáltatásban: kivételt kaptak a segítő kutyák
- Kevesebb a természetes fény – Mit jelent ez a lakásban tartott madaraknak?
- Kevesebb stressz, több mozgás: ilyen változásokat hozhat egy háziállat az életünkbe
- Beköltözött egy egér a házba – Veszélyes lehet a macskára?
- A klímaváltozás miatt változó ivararányok gyorsíthatják egyes állatok kihalását
2026. szeptember 16.
Mi az a brumáció? – Tényleg „téli álmot” alszanak a hüllők?
2026. szeptember 16.
Eltűnnek a pihenőhelyek, veszélybe kerülnek a vonuló madarak
2026. szeptember 15.
Megérkezett Memphis párja, máris egymásra talált a két csíkos szkunk
2026. szeptember 15.
A klímaváltozás miatt változó ivararányok gyorsíthatják egyes állatok kihalását
2026. szeptember 14.
Sün költözött a kertedbe? Ezt adhatsz neki, és ezt semmiképp
2026. szeptember 14.