Átadták az Év Állatvédő Állatorvosa 2025 díjat
Lezárult a „Közös ügyünk az állatvédelem” országos rendezvénysorozat, amelyben 1700 szakember vett részt 19 vármegyében.
Magyarország eddigi legátfogóbb állatvédelmi szakmai programja ért véget Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetemen. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett országos rendezvénysorozat célja az volt, hogy erősítse az állatvédelem egységes, következetes és professzionális gyakorlatát. A több mint egy éven át tartó program több mint 1700 szakembert ért el.
Szakmai összefogás példátlan mértékben
A szakmai napok mottója – „A hatékony és eredményes állatvédelmi eljárásokért, mert közös ügyünk az állatvédelem!” – végigkísérte a rendezvénysorozatot, amelyben hatósági állatorvosok, jegyzők, rendőrök, polgárőrök és civil szervezetek képviselői egyaránt részt vettek.
A programsorozat 2024 októberében indult Szegeden, és ünnepélyes keretek között Budapesten zárult.
A fővárosi eseményt Sótonyi Péter, az egyetem rektora nyitotta meg, majd Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese mondott köszöntőt. Az állatvédelem kormányzati célkitűzéseit Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos ismertette, míg Vetter Szilvia, az Állatvédelmi Központ vezetője bemutatta, miként segítik az alapítvány képzései a jogalkalmazók mindennapi munkáját.
Elismerések és szakmai tudásmegosztás
A zárórendezvényen átadták az „Év Állatvédő Állatorvosa 2025” díjat is, amelyet Németh Ágnes Izabella, Zala vármegyei főállatorvos nyert el.
A nap folyamán neves szakemberek – többek között Fodor Kinga, Lorászkó Gábor, Pallós László, valamint rendőrségi és igazságügyi szakértők – tartottak előadásokat.
A rendezvények egységes tematikára épültek, három kulcsterületet lefedve:
-
büntetőjogi eljárások állatvédelmi ügyekben,
-
közigazgatási beavatkozások protokolljai,
-
állatorvosi és igazságügyi feladatok, valós esettanulmányokkal.
Elérhető szakmai tananyag minden érintettnek
A programsorozathoz kapcsolódva az Alapítvány létrehozta Magyarország legátfogóbb állatvédelmi tananyaggyűjteményét, amely térítésmentesen érhető el a szakemberek számára.
A tananyag:
-
részletes útmutatókat,
-
dokumentummintákat,
-
valós jogeseteket feldolgozó esettanulmányokat
tartalmaz, ezzel segítve az egységes és hatékony jogalkalmazást.
Stratégiai cél a program folytatása
A „Közös ügyünk az állatvédelem” országos kezdeményezés nem csupán gyakorlati tudást adott, hanem megerősítette a széles körű szakmai és intézményi összefogást is. A program mögött több meghatározó szervezet állt – köztük az Igazságügyi Minisztérium, az Agrárminisztérium, a NÉBIH és az ORFK –, ami jól mutatja, hogy az állatvédelem valóban közös társadalmi felelősség.
A pozitív tapasztalatok alapján az Alapítvány a program folytatását és bővítését tűzte ki célul, hogy a jövőben még több szakember kapcsolódhasson be az állatvédelem megerősítésébe.
Forrás és kép: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
- Állatvilág Védelmének Világnapja: Miért fontos ma megállnunk és gondolni a vadon élőkre?
- Az állatvédelmet támogatni kell, nem megadóztatni
- Elképesztő lelet a nyomozás során: tigriskölyök egy tiszafüredi házban
- Rekord mezei hörcsög fogás a Hevesi síkon
- Rengeteg a hamisított állatvideó a neten
- Szürke farkas bukkant fel Nógrádban
2025. december 7.
Pánik az erdőben: agresszív grizzly csapott le egy diákcsoportra
2025. december 7.
Tengerparti farkasok: zsákmány, ravaszság és eszközhasználat
2025. december 7.
Zengőlegyek a kertben: a természet apró őrangyalai
2025. december 6.
A mudi titkai: miért rajonganak érte a gazdák világszerte?
2025. december 6.
Meglepő látvány Érden: borz tűnt fel a pláza emeletén
2025. december 6.