Állatvédelmi szakembernek tanul Gregor Bernadett
Gregor Bernadett a Borsnak adott interjújában mesélt arról, hogy csatlakozott az újonnan alakult Állatvédelmi Digitális Polgári Körhöz és arról, hogy jogi szakokleveles állatvédelmi szakembernek tanul a Miskolci Egyetemen.
Az Állatvédelmi Digitális Polgári Kör Ovádi Péter, az állatvédelemért felelős kormánybiztos kezdeményezésére jött létre, és tizennégy taggal kezdte meg működését. A tagok között több ismert közéleti személyiség is helyet kapott, köztük Gregor Bernadett színművész, Gecse Vivien újságíró, valamint Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
Gregor Bernadett egy interjúban elmondta, hogy az állatok iránti szeretet mindig is fontos szerepet töltött be életében, és gyermekeit is ebben a szellemben nevelte. Mint arról a Magyar Állatvédelem korábban beszámolt, a színésznő interaktív állatvédelmi előadásokat is tart gyerekeknek szóló színházi programok előtt, hogy játékos formában vezesse be a fiatalokat az állatvédelem világába.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy Gregor Bernadett jelenleg a Miskolci Egyetemen tanul, ahol jogi szakokleveles állatvédelmi szakember szakon folytatja tanulmányait, amelyet várhatóan jövőre fejez be.
„Az állatvédelem valóban közös ügyünk. Az állatszeretet és az állatok védelme olyan értékek, amelyek összekovácsolják az embereket” – fogalmazott Gregor Bernadett.
Forrás: Magyar Állatvédelem
- 30 éves a Duna-Dráva Nemzeti Park
- Rajtad alszik a macskád? Nem véletlen – ezt üzeni valójában
- Több, mint kedvenc: így hatnak a háziállatok a testre és a lélekre
- 2026-os szabályok kutyatartáshoz
- Egy hétköznapi madár rendkívüli szerepe – a mezei veréb titka
- Ürgék veszélyben: összefogás indult a megmentésükért
2026. február 1.
Állatok és az időjárás: tényleg megérzik, ha vihar közeleg?
2026. február 1.
Sürgős jelek kutyáknál: amikor nem szabad halogatni az állatorvost
2026. január 31.