Állatokkal a csodákért
Budapesten ünnepélyes keretek között írt alá együttműködési megállapodást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Csodalámpa Óhaj–Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány, Ovádi Péter, az állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.
Az új partnerség különleges módon kapcsolja össze az állatvédelem ügyét és a súlyosan beteg gyermekek gyógyulásának segítését. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány vállalta, hogy minden olyan kívánság teljesítéséhez hozzájárul, amely állatokhoz vagy állatasszisztált élményekhez kötődik – legyen az menhely- vagy állatkerti látogatás, lovas vagy kutyás foglalkozás, vagy bármilyen, a felelős állattartást népszerűsítő program. A cél, hogy az állatok közelsége és feltétlen szeretete örömet, erőt és reményt nyújtson a legnehezebb időszakokban is.
Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: az állatok szeretete nemcsak számukra, hanem az emberek számára is gyógyító erejű.
„Hisszük, hogy az állatokkal való kapcsolódás segítheti a gyógyulást, a lelki megerősödést, és hozzájárulhat egy empatikusabb, felelősebb társadalom kialakításához.”
Elmondta, hogy a két alapítvány munkatársai már elkezdték a közös előkészítő munkát annak érdekében, hogy az első állatos kívánságokat minél örömtelibben teljesíthessék.
Behán Attila, a Csodalámpa Alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette: a szervezet tevékenységének középpontjában a remény és a gyógyulásba vetett hit áll.
„Az állatokkal való találkozás sok gyermek számára különleges, terápiás erejű élmény. Örömmel működünk együtt olyan partnerrel, amely az állatok iránti szeretet és felelősségvállalás megerősítését tűzte ki célul.”
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány az állatvédelem társadalmi szintű erősítésén, és a felelős állattartási kultúra fejlesztésén dolgozik. A szervezetet az Országgyűlés hozta létre 2022-ben. A Csodalámpa Alapítvány 2003 óta több mint 5500, életveszélyesen beteg gyermek kívánságát teljesítette, különleges élményeket, találkozásokat, utazásokat vagy ajándékokat adva nekik – ezzel nyújtva erőt a gyógyuláshoz vezető úton.
A most létrejött együttműködés a két szervezet közös értékein alapul: az empátián, a gondoskodáson és az emberi kapcsolódások erején.
- Mancs a bajban! – újra országos adománygyűjtés indul a rászoruló állatokért
- Barna medve jelent meg az Aggteleki Nemzeti Park térségében
- Görög teknős, mint házi kedvenc: egyszerűbb, mint sokan gondolnák?
- Száz évesen is aktív – erre esküszik David Attenborough
- A kutyák fogápolása nem luxus, hanem egészségügyi kérdés
- Felépült Mónika, a meglőtt kerecsensólyom, és visszatért Bulgáriába
2026. május 15.
Afrikában telelt a Hortobágy Ibus nevű székicsére
2026. május 14.
Melyik darázs veszélyes, és melyik hasznos?
2026. május 14.