Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban

Alföldi zebracsikó (Equus quagga) született a Szegedi Vadasparkban, az intézmény pályázatot hirdetett a csődör elnevezésére – közölte az állatkert a honlapján.
A Szegedi Vadasparkban már régóta, 2020 óta nem született zebra. A hosszú szünet június 22-ig tartott, ekkor jött világra az alföldizebra-csapat legifjabb tagja. A kis csődör reggel már talpon állva fogadta gondozóját, és bár egészségesnek tűnt első vizsgálata során is, az első pár napot még a zsiráfházban töltötte anyjával, Teodórával.
Az anyát és a csaknem egyhetes csődört azonban már a látogatók is megfigyelhetik a kifutóban.
A legelterjedtebb zebrafaj a nyílt szavannás területeken fordul elő Kelet-Afrikától Dél-Afrikáig. Méretét tekintve az alföldi zebra átmenetet képez a nagyobb termetű Grévy-zebra (Equus grevyi) és kisebb hegyi zebra (Equus zebra) között: testhossza 217–246 centiméter, marmagassága 110–145 centiméter, testtömege 175–385 kilogramm.
Mint minden zebra az alföldi zebra is fekete-fehér csíkozású, és nincs két teljesen egyforma egyed. Más fajokhoz képest az alföldi zebrára a szélesebbek csíkok jellemzők, melyek a test elülső részén függőlegesek, a hátsó részen pedig vízszintesbe hajlanak. A mintázat észak-déli irányban változik, a Szaharához közelebb a csíkozás keskenyebb és határozottabb; és déli populációkban barna „árnyék csíkok” is megfigyelhetők a fekete és fehér színezet között.
Az alföldi zebrák elsősorban fűvel táplálkoznak, de a száraz évszakban néha gumókat és rizómákat, alkalmanként lombot, hajtásokat és gyümölcsöket is fogyasztanak. Leggyakrabban 5-20 kancából és ezek csikóiból álló csapatokban élnek, melyet egy domináns csődör felügyel. A fiatal mének agglegénycsapatokat alkotnak.
A zebrakanca 12 hónapos vemhességet követően egy utódot hoz világra.
Maga az alföldi zebra nem veszélyeztetett, de egyes alfajai igen, sőt, a legfurcsább mintázatú alföldi zebra alfajt, a kvaggát (Equus quagga quagga) az ember már ki is pusztította a 19. század második felében.
Jelenleg a szegedi csapat két kancából és a csikóból áll, de még érkezhet egy új jövevény a közeljövőben.
A gondozók egy az állatkert honlapján elérhető kérdőíven a látogatók javaslatait várják arról, hogyan nevezzék el a csődört.
- Újabb lépés az állatvédelemért: térkép – de nem is akármilyen!
- Egy szökött fekete párduc kóborol Romániában
- Rekordszámú pályázó a civil szervezeteknek szóló pályázatra
- Javul a Balaton-felvidéki bivalyok életminősége
- Nehéz mentőakció Csíkszeredában!
- Rekordszámú díjazott az Állatbarát és Állatvédő Intézmények között!
2025. július 7.
Elszabadult egy oroszlán az állatkertből
2025. július 7.
Vadászok mentették meg az eltévedt medvét
2025. július 7.
Ritka őshonos faj látható a Budakeszi Vadasparkban
2025. július 6.
Rejtélyes kráterek a homokban
2025. július 5.