A racka juh, azaz a magyarok legősibb juhfajtája közelebbről

• EXO
• 2025. szeptember 20.
• 17

A honfoglalás óta a magyarok társa, évszázadokon keresztül pedig az alföldi juhpásztorok meghatározó állata. Íme nemzeti kincsünk, a magyar racka juh!

A Kárpát-medencében élő különböző népek a honfoglalás idején főleg rézjuhokat, tőzegjuhokat, a római juh különféle kereszteződéseit, valamint egyéb helyi fajták egyedeit tartották. A racka juhoknak két földrajzi csoportját különböztetjük meg: a síkvidéki és a hegyvidéki (havasi) rackát. A racka juh, mint minden más juhfajta, minden bizonnyal a muflonból lett kitenyésztve.

Bökönyi Sándor régészeti kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a magyar racka a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát-medencében, de nincs adat arra, hogy melyik népcsoporttal érkezett. Sokatmondó azonban az a nyelvészeti adat, amely szerint őseink a finnugor eredetű juh szót eredetileg csak a rackára értették. Matolcsi János szerint a honfoglalás kori juhoknak nem V alakú, pödrött szarvuk volt, hanem vízszintes tengely körül csavarodott. Az első régészeti és írásos emlékek a 16–17. századból maradtak fenn a V alakban felálló és pödrött szarvú példányokról.

Évszázadokon keresztül hazánk és a környező országok között élénk juh- és juhbőr-kereskedelem folyt. A legtöbb juhot 1737-ben szállították ki, 124.129 darabot. A 19. század második fele óta a finomgyapjas fajták, elsősorban a merinó szorította vissza a racka juhot, utóbbit 1903-ban már kipusztulófélben lévő fajtának tartották. A II. világháború után kis számban csak a Hortobágyon és környékén maradt fenn, ezért terjedt el az 1950-es években a hortobágyi racka juh elnevezés. Mára a magyarországi összállományban a többi hagyományos fajtával (cigája, cikta) együtt sem tesz ki 5 százalékot a példányszámuk.

A magyar racka juh

A magyar racka juh egyedülálló különlegessége a mindkét nemre jellemző, V alakban elálló, egyenes, sokszorosan csavart szarv, amely valószínűleg mutáció révén jött létre, és szelekció eredményeként terjedt el, de az is elképzelhető, hogy a törökökkel együtt délről érkezett. A racka közepes termetű juh, a kosok átlagos magassága 72 centiméter, tömegük 55–75 kilogramm, nagyjából 0,5 méter hosszú, csavart szarvaik tengelye 90–110°-ot zár be. A jerkék (anyajuhok) kisebbek: átlagosan 66 centiméter magasak, tömegük 35–45 kilogramm, szarvaik pedig átlagosan 30 centiméteresek, és 50–60°-os szöget zárnak be.

A racka gyapja meglehetősen durva, 120–200 mikron közötti, tincses szerkezetű. Szőre hosszú, 25–30 centiméter. Két fajtaváltozata létezik, a fehér és a fekete. A ritkább fekete színváltozat bárány korától kezdve teljes szőrzetét tekintve fekete, bőre, körme és nyelve pedig palaszürke. Egyéves kora után megjelennek szőrzetében az ősz szálak, melyek „darusodásnak” indulnak. A fehér változat gyapja krémszínű, a pofa és a lábak viszont világosbarnák. A fiatal fehér rackák születésükkor vagy teljesen barnák, vagy elöl barnák, és testük hátsó részén sárgásfehérek. Ez utóbbi változat gyapja hosszabb és hullámosabb a feketéénél.

A fehér szín recesszív a feketével szemben, a fehér racka mindig homozigóta, míg a feketében sok a heterozigóta. Ennek eredményeképpen két fehér színű egyed utóda mindig fehér lesz, ám a fekete nyájakban gyakori a fehér bárány. A racka gyapja nem értékes, viszont gereznájának kultúrtörténeti jelentősége van: belőle készült a pásztoremberek ismert subája.

A racka juh húsállatként való tenyésztése nem kedvező, ugyanakkor az állat húsa tápláló, jó minőségű, ízletes, és faggyúval kevésbé átszőtt. Jövőbeni bioélelmiszerként való felhasználására már történtek lépések. A fajta jó tejelőnek számít, a bárányok leválasztása után megközelítőleg 60 liter tejet ad. Tejét feldolgozzák, legtöbbször sajtokat készítenek belőle. A racka általában tél végén, tavasz elején ellik, többnyire egy bárányt, de ikerellés is előfordulhat.

1983-ban alakult meg a Magyar Rackajuh-tenyésztő Egyesület, amelynek célja többek között a fajtatiszta tenyésztés és a fajta génbank számára való megőrzése. Jelenleg főleg genetikai tisztaságának megóvása és fenntartása végett tenyésztik, és egyre több helyen látható mint turistalátványosság. A Fertő–Hanság Nemzeti Park, a Körös–Maros Nemzeti Park és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park nagyobb rackanyájakkal rendelkezik. A fehér és fekete magyar (hortobágyi) racka juhot védett és őshonos állatfajtának nyilvánította együttes rendeletében a földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

Gyimesi racka, a kevésbé ismert fajta

A gyimesi racka juh a hegyvidéki racka juhok legtipikusabb képviselője. A gyimesi racka juh alföldi elnevezése purzsa, amely valószínűleg a birszán szó elferdítéséből származik. Az emlékezet mind a mai napig megőrizte a purzsás oláhok Alföldre járását. A telelő purzsások közül többen is itt maradtak, szolgálatot vállaltak, így az erdélyi románság állattartó gyakorlata és szókincse is hathatott az alföldi juhászatra. Innen eredhet a gyimesi racka másik elnevezése is, az oláh racka. A 18. században a nyírségi és az erdélyi vándorpásztorokat, illetve a juhászokat purzsásoknak is nevezték.

Erdélyben a  középkor végén elsősorban székelyek és csángók tenyésztették a gyimesi rackát. Régebbi leírásokban említik székácsmenti, korponai, háromszéki juhként is. Fajtatisztán ma már csak a havasi legelőkön találkozhatunk vele, innen került hazánkba az utóbbi 20 évben a mintegy 2000 egyedből álló populáció magja.

A gyimesi racka juh jelentősen különbözik a magyar racka juhtól, jobban alkalmazkodott a mostoha időjárási körülményekhez. A gyimesi racka a legnagyobb termetű juhfajta a racka juhok csoportjában. Gyapja nem olyan durva, mint a magyar rackáé, finomabb pehelyszálakkal kevert, színe szinte teljesen fehér, kivéve a szem körüli „ókulát” és a lábvégi barna és fekete foltokat. A fekete foltokkal fedett rész pigmentált, a fehér bundával fedett pigmenthiányos. A gyimesi racka nőstényei sarló alakú szarvat viselnek, de ez meglehetősen rövid, sok a szarvatlan egyed is. A kosok szarva csigaszerű 1,5–2,25 csavarulattal. A nőstények tömege 45–65 kilogramm, a kosoké 62–86 kilogramm.

A gyimesi racka juh meglehetősen igénytelen fajta. Téli legeltetésének – a magyar rackáéhoz hasonlóan – két szakasza van. Az egyik a telelő legeltetés, amelyik általában szeptember végétől Szent György napjáig tart, a másik pedig az ellető legeltetés, amelyik általában március elején kezdődik, és ugyancsak Szent György napjáig tart. Rendszeresen fejik, tejtermelése jó, meghaladja a 65 litert. Erdélyben a tejét még a pásztorszállásokon is feldolgozzák, sajtot és ordát készítenek belőle. Húsa ízletes. A gyimesi racka juh durva gyapjúját idővel kiszorította (a keleti országrészben) a finomabb merinói gyapjú. A juhot régebben kétszer nyírták: tavasszal és ősszel, a bárányokat pedig nyáron.

Romániában a fajta a nagy létszáma miatt nem védett. Tartása hagyományos módon, igen kemény körülmények között történik, szinte egész évben a havasi legelőkön él, csak a téli hónapokban szorul be a pajtákba, amikor már nagy a hó. Hazánkban a tenyésztés célja a fajta tiszta vérű fenntartása és a génmegőrzés.

Racka juh tartása napjainkban

Napjainkban a Belső-Somogy homokvidékén kialakított Nagybajomi Állattartó Telep több mint másfél száz fehér racka anyajuh otthona. A terület az évszázadokon át zajlott tájhasználat során kialakult élővilágot hivatott megőrizni, így a legelő jószág – egyben a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság – ökoturisztikai attrakciója is. A pár évvel ezelőtt megújult Nagybajomi Állattartó Telepre a pásztorélet, a jószágtartás és a vidék természeti értékei iránt érdeklődőket is várják. Nyemcsok Tamás, a telep vezetője mutatta be a területet.

„Önálló kis erdei falu volt egykor ez a terület. Közigazgatásilag Nagybajomhoz tartozik. Hajdan hét puszta tartozott Nagybajomhoz, ahonnan az őslakosok zöme már kihalt. Így vásárolta meg az állattartásra szolgáló épületegyüttest a nemzeti park. Körülöttünk a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet mintegy 8 ezer hektáros összefüggő területe húzódik, amelynek fő természetvédelmi értéke a mozaikos szerkezetű, rendkívül változatos növényvilág.”

A rackák több mint 10 esztendeje vannak ezen a területen „természetvédelmi kezelőként”. Mivel a szarvasmarháknak nem megfelelőek ezek a sovány, rövid füvű legelők, a területet régebben is a juhok hasznosították. A külterjes állattartás azonban eltűnőben van, sőt a háztáji is, s már kaszálóra sincs szükség. A felhagyott legelők helyén többfelé erdő lett, ahol pedig ezt a jogszabályok engedték, szántóként használták őket tovább. Vagyis a tájhasználat jelentősen megváltozott, így eltűnhetnek azok a fajok, amelyek több évszázada jelen vannak, és jellemzik a vidék élővilágát. Az elmúlt évszázadok alatt kialakult természeti értékek fenntartása érdekében a savanyú, homoki, degradálódott gyepeken cserjeirtásokat végeztek. Ezeknek a területnek az utókezelését végzik a rackák.

Nyemcsok Tamás azt is elárulta, hogy a racka gyapja nem túl kelendő. Időnként azért megjelenik néhány lelkes kézműves, és elviszi nemezelni, illetve mostanában divat lett, hogy melléképületben szigetelésre használják. Jelenleg bemutatóhelyként is működik a terület, melyhez tanösvény vezet. Általában iskoláscsoportok érkeznek ide. Van egy kis kiállítás is, ahol a pásztorélet eszközeit mutatják be: a kolompokat, a csengőket, a pásztorbotokat, a subát, a szűrt és az állatok gondozásához szükséges eszközöket. Szinte minden tárgyat kézbe vehet a látogató.

Tudta-e?

• A népmesékből ismert aranyszőrű bárány figuráját a racka bárány fémesen csillogó gyapja ihlette.
• A darusodás kifejezés a racka juhnál a fekete színváltozat gyapjának időskorban történő őszülését jelenti.
• A racka juhnak létezik egy szarvtalan változata is: az „alföldi fehér” vagy „suta racka”, amely a dél-alföldi tanyavilág jellemző juhfajtája volt a II. világháború után néhány évig.
• A juhot kezdetben a húsáért háziasították, de az első gyapjas juhok csak jóval később (i.e. 6. évezredben) jelentek meg a mai Irán területén.
• A birka szavunk cseh-morva jövevényszóból származik. A XV. században terjedt el a használata a morvai juhfajta neveként, de később már a nyugatról behozott juhfajtákat jelölték vele.
• A fiatal nőstény juh neve jerke, az egyéves korú juh elnevezése a tenyésztésbe vételig toklyó, az ivartalanított kos neve ürü, a kiselejtezett anyajuh neve mustra.

Napjaink tendenciája, hogy a racka tartásának anyagi haszna mellett (gyapjú, szaporulat, tej, hús értékesítés) egyre inkább felértékelődnek a nem kézzel fogható hozadékai is. Ide sorolhatjuk a természetes élőközeg fenntartását a legeltető állattartáson keresztül, a sokrétű pásztorkultúra életben tartását, valamint védett nemzeti kincsünk génmegőrzését.

Forrás: greendex.hu