278 őzgida és 26 fészekalj menekült meg
Összefoglalóban számoltak be az Országos őzgida- és fészekalj mentési akcióprogram 2025-ös eredményeiről.
A Országos Magyar Vadászati Védegylet égisze alatt és az Országos Magyar Vadászkamara támogatásával 2024 novemberében alakult meg a Drón Szakbizottság, amely ezen eszközök hazai vadgazdálkodásba való bevezetését tűzte ki céljául. A drónok számos területen segíthetik ezt az ágazatot – az egyik ilyen az őzgidák és a fészekaljak mentése a kaszálások előtt. Ennek voltaképp egy pilot projektje valósult meg ebben az évben, és az eredmények nagyon biztatóak.
A tapasztalatok szerint két-két és fél hetes korukig az őzgidák semmilyen vadriasztó eszköz elől sem kelnek föl. Az, hogy a mezőgazdasági gépek ne pusztítsák el őket, elsősorban kiszorító kaszálással, a megfelelő műszaki paraméterekkel rendelkező vadriasztólánc alkalmazásával és immár a hőkamerás drónok használatával érhető el.
Az idén tavasszal meghirdetett akcióhoz minden vármegyei vadászati érdekképviseleti szervezet önként csatlakozott. A földhasználókkal egyeztetve folyó mentés során az őzgidáknak az adatait is rögzítették, és meg is jelölték az állatokat, hogy később nyomon lehessen követni a sorsukat.
Az idei, pozitív tapasztalatok alapján jövőre egy jóval átfogóbb, sokkal több vadgazdálkodót, földhasználót és önkéntest bevonó akcióra készülnek!
Előzmények és további részletek a Védegylet holnapján.
- Medvét láttak Szabolcsban, fokozott óvatosságra kérik a lakosságot
- Egyre több gondot okoz a mosómedve a magyar erdőkben
- Hörcsög ősszel: miért kezdhet több élelmet felhalmozni?
- Féltékeny a kutyád, ha másik eb szagát érzi rajtad?
- Nyúl és tengerimalac a kertben: mikor kell ősszel beköltöztetni?
- Több mint 50 ezer daru gyűlt össze a Hortobágyon
2026. október 10.
Időben érkezett a segítség a sérült kis sünhöz
2026. október 10.
Nyugtalan a kutyád? Ezek is állhatnak a háttérben
2026. október 9.