Világelső műtéttel mentettek meg egy sast magyar állatorvosok
- EXO
- 2025. szeptember 1.
A világon elsőként hajtottak végre sikeres szürkehályog-műtétet Budapesten egy parlagi sason. A betegség következtében megvakult madár immár ismét jól lát.
A hírt – néhány műtét közben készült felvétel kíséretében – dr. Déri János állatorvos, a Hortobágyi Madárpark égisze alatt működő madárkórház vezetője osztotta meg a közösségi médiában. A szakember a Sokszínű vidék megkeresésére elmondta, az operációt dr. Dobos András szentesi szemész állatorvos végezte Budapesten a Kíséri Állatorvosi és Lézerszemészeti Szakrendelőben. Hasonló beavatkozást rendszeresen végeznek az ember mellett kutyáknál is, parlagi sason viszont most először segítettek ilyen módon.
A félórás szürkehályog-műtét első lépéseként Dobos doktor intubálta az állatot, altatógázt belélegeztetve vele. Ezután megemelte a szemét a szerv mögé injekciózott folyadékkal, majd kitágította a szemhéjak között sarokrészt. Egy 2,5 milliméteres bemetszésen keresztül felnyitotta a szemlencse tokját, és egy speciális eszközzel kiszívta a szemlencse belső homályos tartalmát. Ez utóbbit aztán egy műanyag szemlencsével helyettesítette. A sebeket hajszálnál vékonyabb tűvel és fonállal zárta le, a szemhéjakat pedig 10 napra, a gyógyulás idejére bevarrta, hogy a sas ne vakarja a szemét.
A műtétnek köszönhetően a parlagi sas immár jól lát középre és távolra is.
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Mérföldkő az állatvédelemben: több száz civil szervezet kapott támogatást
- Kiderült, mikor költözik új otthonába Pablo, a lefoglalt kölyöktigris
- Postaládába költözhetnek a széncinegék – így lehet megelőzni
- Megható romantika: 9. alkalommal tért vissza röpképtelen párjához Szofi, a fehér gólya
- Visszatértek a gólyák – már a Tisza-tónál is megjelentek
2026. március 20.
Amikor már nem csak aranyos: a túlsúly jelei kutyáknál
2026. március 20.
Mit üzen a macskád, amikor rád teszi a mancsát?
2026. március 20.
Mikor kell aggódni a kutya száraz orra miatt?
2026. március 19.
Országos plakátkampány indult az állatvédelem erősítéséért
2026. március 19.
Új kiadvány segít eligazodni az inváziós fajok világában
2026. március 19.