Vércsevédelem a Felső-Kiskunságban
- EXO
- 2025. január 9.
2024-ban sem hanyagolta el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a vörös és kék vércsék számára kihelyezett odúk ellenőrzését és karbantartását.
A tapasztalatok szerint a vörös vércsék számára ez a vidék nagyon kedvező, de a fészkelési lehetőségek limitáltak.
Évről évre változó számban kék vércsék is élnek a területen, és a növekedő számú vetési varjú telepek mellett még szükséges az emberi segítség. Sajnos nem könnyű a helyzet, mivel a vetési varjú kártétele miatt konfliktusba kerül a gazdálkodókkal.
Az első kék vércsék számára alkalmas odútelepeket 10 éve helyezték ki önkéntesek segítségével. Az utóbbi években két mesterséges ládákból kialakított telepen alakult ki stabil állomány (4-7 pár, Kunszentmiklós és Apaj környéke), de számos újabb megtelepedést észleltek 1-3 párral. Néhány magányosan költő párról is tudomásuk volt. A kék vércse telepesen költő faj, amelynek bizonyítottan nagyobb a költési sikeressége „közösségben”.
A 2024-es terepszezonban 121 ládát ellenőriztek az MME munkatársai, amelyben 46 pár vörös vércse költött. Végül 112 fiókát észleltek, de bizonyos esetekben a fészek zavarásával járt volna a pontos fiókaszám megállapítása, így ott nem tudták megállapítani a pontos mennyiséget. A kék vércsék szempontjából közepes év volt ezeken a területen. 8-10 költést regisztráltak, 24 kirepülő fiókát észleltek.
Érdekességképpen 3 ládában költöttek szalakóták, két esetben fiókákat, egy esetben tojásos fészekaljat láttak. A téli időszak az odúkarbantartásokról szól, amelyet 2025 februárjában kezdenek meg.
Forrás: MME
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.
A forró keresztes zsemle története: ősi rituáléktól a szupermarketig
2026. április 3.
Megérkezett a tavasz első kis jövevénye a Körösvölgyi Állatparkban
2026. április 3.