Utcán sétálgató tengerimalacot mentettek a rendőrök
Két budapesti járőröző rendőr igencsak szokatlan járókelővel találkozott a VIII. kerületi Lóvásár utcában, erről a BRFK Facebook-oldal is beszámolt.
„Van úgy, hogy az ember éppen teszi a dolgát – konkrétan ‘gépkocsijárőrözik’ – és egyszer csak nem hisz a szemének. Merthogy azt látja, hogy egy szabályszegő, minden közlekedési tilalomra fittyet hányó tengerimalac nyargal az út kellős közepén a VIII. kerületi Lóvásár utcában.
Ki mással történhetett volna ez, mint Laponyi őrmesterrel és társával Tóth törzsőrmesterrel. Zsolti és Kevin először el sem akarták hinni, amit láttak.
Nem tétlenkedtek, azonnal őrizetbe vették a négylábút (nem örült ) és előállították a Lehel úti Állatkórházba. Ott meg jól lecsukták. Így járnak a szökevények Budapesten.
Mindenkit szeretnénk emlékeztetni, hogy a BRFK képzeletbeli állatkertje (mentett állataink) újabb kisállattal bővült, nevezetesen tengerimalaccal. Mert mentettünk már lovat, kutyát, cicát, kacsát, kecskét, kígyót, sünit, baglyot, KENGURUT és persze Sanyit, a pingvint.
Sanyit azóta már örökbefogadtuk, és amióta tiszteletbeli rendőr azóta nagyon fegyelmezett, és meg sem próbál meglépni az állatkertből.
Fiúk, nektek gratulálunk!” – mesélte a történetet a közösségi portálon a rendőrség.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.