Szimatból jeles – túlélés, elkerülés, ellenállás, kiemelés
- Kutya-Macska
- 2025. április 12.
Negyedszer hajtott végre közös képzést a Magyar Honvédség és a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ. A cél kettős volt: rendőri részről a szolgálati kutyával végzett személykeresés gyakorlása, míg a katonák számára a keresőkutyák előli minél hatékonyabb elrejtőzés, és annak megtapasztalása, ha az embert igazi profi szimatok üldözik.
A Magyar Honvédség kilenc katonája, valamint hét rendőri kutyavezető és szolgálati állataik vettek részt az Altiszti Akadémia SERE (Survival, Evasion, Resistance, Extraction – túlélés, elkerülés, ellenállás, kiemelés) képzésének egyik foglalkozási napján az MH Szentendrei Helyőrség-támogató Parancsnokság izbégi gyakorlóterén.
A feladat egyszerű volt: a katonáknak fél óra állt a rendelkezésükre, hogy a tanfolyamon tanultak alapján, tudásuk legjavát beleadva elrejtőzzenek a terepen, míg a rendőrség kutyavezetőinek az ebek képességeit és képzettségét latba vetve kellett rátalálniuk mindegyik katonára három órán belül.
A képzési nap lényegét a valós tapasztalatokon alapuló tanulás és a már megszerzett ismeretek cseréje adta, hiszen a tanfolyamon részt vevő katonáknak létfontosságú, hogy maguk is megérezzék, milyen, ha keresőkutyák elől kell menekülniük. Ugyanakkor a rendőrség kutyavezető szakemberei és keresőállatai számára elengedhetetlenül fontos a gyakorlás, akár idegen, nehezen járható terepen vagy épp rossz látási és időjárási viszonyok között is.
A képzésen a katonák mindent bevetettek, volt, aki fán keresett menedéket, míg mások tüskés, járhatatlan bokrok alján rejtőztek el. Többen igyekeztek a menekülésre és elrejtőzésre adott harminc percben patakokban haladva nyomtalanul elrejtőzni, és akadt olyan is, aki ugyanazon az ösvényen többször áthaladva próbálta tévútra terelni a kutyákat. A láthatatlanná válásban sokat segített a Magyar Honvédség 15M típusú gyakorló egyenruhája, a különféle álcasálak és az álcázó arcfestés bevetése is.
A kutyák azonban – különleges GPS-jeladóval szerelték fel őket, ami segítette a terepen a követésüket, valamint a bejárt útvonal dokumentálását – légszimatból dolgozva még a legfurmányosabban rejtőzködő katonát is megtalálták a feladatra rendelkezésre álló időn belül. A gyakorlati foglalkozás végén kötetlen élménybeszámolóra és tapasztalatcserére került sor, mindkét testület tagjai elmondták, mit találtak nehéznek, illetve könnyűnek a feladatuk végrehajtása során, mit tanultak a foglalkozáson. Az így született tanulságokat mind a rendőrök, mind pedig a katonák beépítik saját képzési rendszerükbe.
A résztvevők egybehangzó véleménye szerint a képzési nap meghatározó élményt jelentett mindenkinek, és erősítette a két fegyveres testület közti jó viszonyt is, így folytatása borítékolható.
Forrás: police.hu /K. D.
Fotó: Szabó Gabriella
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.