Sokszínű természet – elképesztő, mi mindenre képes!

Megosztás:
Fotó: Freepik

A természet egy kiapadhatatlan ötletgyűjtemény... A cápapikkelyek, a pókháló és a csiganyálka mind-mind a természet találmányai, melyeket az ember továbbfejlesztett...

Ön is emlékszik az amerikai úszócsapat lehengerlő teljesítményére a 2008-as nyári olimpiai játékokon? A harmincnégy versenyszámból tizenkettőben első helyen végeztek, illetve szereztek kilenc ezüst és tíz bronz érmet. Megdöbbentő volt igaz? Hát még mikor megtudtuk, hogy egy cápának köszönhetik ezt a rengeteg győzelmet. De természetesen nem úgy, hogy cápáktól hemzsegő vízben edzettek, és aki túlélte mehetett az olimpiára, egy kicsit érdekesebb a magyarázat.

A cápa bőrét pikkelyek, úgynevezett „bőrfogak” borítják. Ezek a piciny képződmények megzavarják az örvényképződést, és egy alacsony nyomású zónát hoznak létre, ami aztán előrehajtja a cápát és óriási mértékben csökkenti a légellenállást.

Ezt a különleges képességet igyekezett lemásolni a Speedo és a NASA az amerikaiaknak tervezett úszóruhák tervezésekor. Talán ez a speciális, azóta betiltott úszóruha is közrejátszhatott abban, hogy magasan a tabella élén zárták a versenyt és az úszócsapat végül harmincegy éremmel térhetett haza.

Ugye, milyen elképesztő dolgokra képes a természet? Érdemes lenne jobban körülnéznünk a világban, biztosan találunk még elképesztő dolgokat. Mint például…

A vízgyűjtő páncél

Egy különös kis lény, a Namíb-sivatagi ködgyűjtő bogár (Stenocara gracilipes) ikonikus példája a passzív víznyerésnek. Ez a túlélőspecialista egy érdekes dolgot fejlesztett ki, hogy túlélje a pokoli hőséget a vízben igencsak szegényes ökoszisztémában. A hátán hidrofób (víztaszító) és hidrofil (vízkedvelő) tulajdonsággal bíró dudorokat visel, melyek összegyűjtik a levegőben tartózkodó vizet, vagyis a ködcseppeket és elvezetik azokat a szájához. Ezt a zseniális, passzív víznyerési mechanizmust utánozva az Infinite Cooling kifejlesztett egy ködfogó rendszert, amely összegyűjti a hűtőtornyok füstjéből az elpárolgó vizet. Ez egy létfontosságú lépés az ipari szektor számára, amely egyébként a vízkészlet egyik legnagyobb fogyasztója.

A bogár hátának működései elve másokat is megihletett, éppen ezért már léteznek olyan finom hálók, illetve panelek, amelyek felülete hasonló mikro- és nanostruktúrákkal rendelkezik, ezért képesek passzívan összegyűjteni a levegőben levő párát, amit aztán ivóvízként vagy öntözésre lehet felhasználni.

Az ilyen technológiák óriási jelentőséggel bírnak a vízhiányos területeken, ahol leginkább a szokványostól eltérő módon lehet csak vízhez jutni.

Pókhálót az ablakra

A legújabb régészeti bizonyítékok szerint az üveggyártás valószínűleg Kr. e. 5. és 4. évezredben kezdődhetett. Először csak apró díszek és edénykék készültek belőle, majd a technológia finomodásával egyre több dolog készülhetett egyre gyorsabban, könnyebben és szebb kivitelben. A síküveg gyártása a 10. században fejlődött ki, ami lehetővé tette az ablaküvegek tömeges használatát. De míg ez az átlátszó védőréteg nekünk élhetőbb, világosabb belteret biztosít, a madarak számára halálos veszélyeket rejt. Igen, ez a szomorú igazság, az üveg természete ugyanis rejtélyes egy madárnak. Számukra észrevehetetlen, mintha nem lenne ott semmi, mégis a nyakát szegi a madár, ha úgy igazán lendületesen neki repül.

Iszonyatosan sok madár végzete ez a furcsa, „kemény levegő”. Hogyan tudnánk megmenteni őket? Tegyünk pókhálót az ablakra!

Persze nem oly módon, hogy kihúzzuk az otthont, pontosabban a vadászterületet szegény pókocskáink feneke alól. Már van intelligensebb megoldás, viszont az ötlete tényleg a pókoktól származik. A pókok rendkívül ügyesen kifigyelik a jó lehetőségeket és gyorsan ki is használják azokat. (Ha szaladt már bele olyan pókhálóba a kertjében, vagy estefelé a háza körül kószálva, ami még fél órával hamarabb ott sem volt, akkor tudja, miről beszélek.) És ha már annyit dolgoznak vele, szövögetik, kötögetik, szeretnék, ha minél tovább kitartana. Igazán nem esne jól nekik, ha egy madár tönkre tenné precíz műalkotásukat és hoppon, pontosabban éhen maradnának miatta. Ezért UV-visszaverő selyemszálakat építenek hálóikba. Amikor az Arnold Glas munkatársai megoldást kerestek erre a madarakkal szembeni igen gyakran halálos kimenetelű igazságtalanságra, rájöttek arra, hogy ezt a problémát a természet már több mint 50 millió évvel ezelőtt megoldotta. Így született meg az ORNILUX, az UV-visszaverő bevonattal ellátott madárvédő üveg, amelyet a madarak érzékelnek, és szépen kikerülik.

Életmentő csiganyálka

Akinek volt már fizikai kontaktusa meztelencsigával, mondjuk véletlenül megfogta, megtapasztalhatta, hogy a nyálkája nemcsak nyálkás, és hűs, hanem rendkívül ragadós is. Nagyon nehezen lehet tőle megszabadulni. De ennek így is kell lennie, mert ennek segítségével tud nedves felületekhez is pompásan hozzátapadni és manőverezni rajtuk. Sőt ennek segítségével tud kimenekülni a meleg helyzetekből.

csiga

De miért olyan fontos ez nekünk? Mert az orvostudománynak jól jön néha egy kis segítség, amikor a belső szerveinket próbálják működőképesebbé tenni. Vannak esetek ugyanis, amikor egyáltalán nem praktikus, illetve nem kivitelezhető a varrás, vagy a kapcsozás. Ott van példának okáért a szív. Neki valami másra van szüksége. Térjünk vissza nyálkás barátunkhoz. Ó, meglepődött ezen a megnevezésen? Mindjárt meg fogja érteni, mennyire jogos barátunknak nevezni. Mégpedig azért, mert vészhelyzetekben tanúsított viselkedése megragadt a kutatók fejében és elgondolkodtatta őket. Amikor egy csiga megijed, védekezésül egy hihetetlenül erős nyálkát választ ki, amivel rögzíti magát különféle felületekhez, akár nedveshez is, így a támadója nem tudja elragadozni. Tehát végső soron ez buzdította a kutatókat arra, hogy egy hasonló tulajdonságokkal bíró sebészeti ragasztót hozzanak létre.

Döbbenetes, hogy mennyi csodálatos képesség, mennyi bámulatos találmány létrehozására képes a természet. És legtöbbször az is döbbenetes, ahogyan egyszer aztán felfedezzük őket. Mint, amikor Jeffrey Karp a gekkó lábainak tulajdonságait kihasználva létrehozta a ragasztó nélküli rögzítést.

De az sem volt semmi, amikor egyik diákja egy marék tarajos sül tüskével tért vissza egy terepgyakorlatról, amikor Karp éppen egy új típusú sebészeti kapocs tervezésén dolgozott. Miután tüzetesebben megvizsgálta, látta, hogy mindegyik hegyén több apró tüske van. Fogott néhányat, és az állába döfte, hogy tesztelje, mekkora erő szükséges a bőr átszúrásához, illetve hogy kipróbálja, mennyire lehet fájdalmas. Ígéretes múzsának tűnt. A következő hónapokban a tarajos sül tüskéje által ihletett sebészeti tűzőgépen dolgozott, ami könnyen használható, apró lyukakat ejt és kíméletes a környező szövetekkel. Találmánya lényegesen kisebb kárt okoz a szövetekben, mint a korábbi tűzőgépek, valamint csökkenti a műtétek utáni szövődmények előfordulását, mivel mérséklődik az elfertőződés esélye. És ez a néhány történet csak csepp a tengerben, még hosszasan folytathatnánk a felsorolást.

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük