Sokkot kapott a kínai nő, miután 90 tojást vásárolt egy szupermarketben
A kínai nő 90 tojást vett egy szupermarketben, de nem számított arra, hogy többségükből élő állat lesz. A család végül megtartotta a csibéket, akik azóta az udvaron csipognak.
Nem mindennapi élményben volt része egy kínai nőnek, miután 90 tojást vásárolt egy szupermarketben. A tojásokat hazavitte, majd lerakta a konyhában. Két nappal később csipogásra lett figyelmes, amikor belépett az ajtón – írta meg a Blikk.
A nő a konyhába sietett, ahol döbbenetes látvány fogadta: több tucat kiscsibe szaladgált a padlón.
„Azt hittem, hallucinálok” – mesélte Csiang, aki először 40-50 kismadarat számolt meg, de később még több csibe bújt elő. A végén összesen 70 kelt ki a 90 tojásból. A nő szerint a városban tomboló forróság is közrejátszhatott ebben.
A család nem akart megválni az állatoktól, ezért egy külön helyet alakítottak ki nekik az udvaron. A kiscsibék azóta is ott élnek, szépen fejlődnek, és mindannyian életben maradtak.
Európában ilyen nem fordulhat elő, mivel a boltokban nem árulnak megtermékenyített tojást. A csibék kikeléséhez ráadásul általában három hét szükséges.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.