Sikerrel zárult az állatvédelmi témahét, 315 ezer gyermek vett részt

Óriási sikerrel zárult az idei állatvédelmi témahét, több mint 315 ezer gyermek vett részt különböző állatvédelmi programokban országszerte - közölte Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.
Ovádi Péter közleményében azt írta: az állatvédelmi kezdeményezés célja az volt, hogy a fiatalok aktívan bekapcsolódjanak az állatok jóllétének elősegítésébe, és közben szüleik és pedagógusaik támogatásával elsajátítsák a felelős állattartás szemléletét.
Úgy fogalmazott, hogy a témahét két kiemelt eleme, a TeAdományozz! és a TeSétáltasd! elnevezésű programok példaértékű eredményeket hoztak, és „messze túlszárnyalták az előzetes elvárásokat„.
Ismertetése szerint a TeAdományozz! program révén több mint 32 tonna állateledel gyűlt össze. Ez a mennyiség nemcsak az adományozók nagylelkűségét mutatja, hanem az oktatási intézmények aktív részvételét és elkötelezettségét is
– hívta fel a figyelmet.
Hozzátette, hogy az összegyűjtött állateledel az ország számos menhelyére és állatvédő szervezetéhez került, és jelentős segítséget nyújt a gazdátlan állatok ellátásában.
A TeSétáltasd! program sikerét érzékeltetve azt írta, hogy a résztvevő gyermekek szüleikkel és pedagógusaikkal együtt összesítve több mint 58 ezer kilométert sétáltak gazdátlan vagy saját kutyákkal. Ez nemcsak a kutyák fizikai és mentális jóllétéhez járult hozzá, de a gyermekek számára is meghatározó élményt jelentett – jegyezte meg.
Hozzátette, hogy a program segített a fiataloknak mélyebb kapcsolatot kialakítani az állatokkal. Megérteni a felelős állattartás fontosságát, és hozzájárult a közösségépítéshez is.
Hihetetlen élmény látni, hogy ennyi gyerek és felnőtt fogott össze az állatokért – írta a kormánybiztos. Ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hogy a program nemcsak a segítségnyújtásról szólt. Hanem arról is, hogy a résztvevők megértsék: az állatok védelme mindannyiunk felelőssége.
A közleményben idézték Koska Hedviget, az állatvédelmi témahét projektvezetőjét, aki a közösségi összefogás fontosságát emelte ki. Célként fogalmazta meg, hogy a program során szerzett tapasztalatok hosszú távon is hatást gyakoroljanak a résztvevőkre, és hozzájáruljanak egy állatbarát társadalom kialakításához.
- Látta már a Veszprémi Állatkert flamingóbébijét?
- Sokkot kapott a kínai nő, miután 90 tojást vásárolt egy szupermarketben
- Vigyázzunk az úton áthaladó teknősökre!
- Keresőkutya bukkant rá egy kihaltnak hitt állatra!
- Hogy viselik a macskák a magányt?
- Miért nem támogatják az állatkertek a ligerek születését?
2025. augusztus 2.
Újra látták a világ legnagyobb fehér cápáját!
2025. augusztus 2.
Különleges lépéseket tesz Amszterdam az állatvédelemért
2025. augusztus 1.
Búcsúzik a Kassai Állatkert az oroszlán ikerpártól
2025. augusztus 1.
Lezárult a 2025. évi fehérgólya-gyűrűzés
2025. augusztus 1.
Áttörés az állatbarát autógyártásban
2025. július 31.