Rendőrök vigyázzák a kérészek táncát a Tiszán és mellékfolyóin
- EXO
- 2025. június 11.
Fokozottan ellenőrzik a kérészek biztonságát a rendőrök a tiszavirágzás, azaz a kérészek tömeges rajzása, násztánca idején - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményben az MTI-vel.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság idén is kiemelt figyelmet fordít a Tisza-folyó élővilágának védelmére, különösen a védett fajokra – írták. Folyamatosan figyelik, mikor várható a kérészek tömeges rajzása, és ezen időszakban fokozott ellenőrzést végeznek a természetvédelmi őrökkel, a polgárőrség vízi tagozatával és a halászati őrökkel – olvasható a közleményben, amely szerint ebben az évben az időjárási viszonyok miatt korábban várható a tiszavirágzás.
Hazánk egyik védett rovarfaja a tiszavirág (Palingenia longicauda), a jogszabály a tiszavirág egyedenkénti természetvédelmi értékét 10 ezer forintban állapította meg. A rovar azért kel ki három év lárvaállapot után, hogy szaporodjon és utána szinte azonnal elpusztul. A kis élőlények igen érzékenyek a vizek tisztaságára, Európából a tiszavirág szinte teljesen eltűnt már. Ezért is fontos, hogy megtegyenek mindent azért, hogy Magyarországon továbbra is fennmaradjon ez a ritka kérészfaj – közölte a rendőrség.
„A védett egyedek állományára fokozott veszélyt jelent a horgászat céljából történő jogellenes pusztítás, az állat gyűjtése, tekintettel arra, hogy e faj napjainkra csak a Tiszán, illetve egy-két mellékfolyóján, mint a Körös és a Bodrog, található meg” – írta a rendőrség.
A természet védelméről szóló törvény alapján tilos a védett állatfajok egyedeinek pusztítása, illetve az élő és az elhullott egyedek gyűjtése is – hívták fel a figyelmet. Szabálysértést követ el és 150 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható az, aki a védett állatokat elpusztítja – emelték ki, hozzátéve, hogy aki a rovarok telepét károsítja vagy jelentős mennyiségű egyedet gyűjt be, a természetkárosítás bűncselekményét követheti el. Szintén büntetőjogi kategória, ha valaki szándékosan belehajt kisgéphajóval a rajzásba, és megzavarja, elpusztítja a kérészeket. A védett állatfaj egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez, birtokban tartásához a felügyelőség engedélye szükséges – írták.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.