Ovádi Péter: rendezett állatvédelem nélkül nincs rendezett ország
- Jó hírek, Kutya-Macska
- 2024. november 13.
Rendezett állatvédelem nélkül nincs rendezett ország - jelentette ki az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos az Állatorvostudományi Egyetem konferenciáján.
Ovádi Péter a diplomás állatvédelmi szakemberek második alkalommal megrendezett, Állatvédelmi aktualitások 2024 című találkozóján közölte: a szaporítók tevékenységének visszaszorítása érdekében tiltotta be rendeletben a kormány a kutyák, a macskák és a vadon befogott madarak értékesítését az állatvásárokon.
Ez az intézkedés európai uniós szintű áttörést jelent, és erre lehet alapozni az állatvédelmi szabályozást: tudatosítani kell, hogy vagy tenyésztőtől vásárolunk állatot vagy menhelyről fogadunk be, középút nem létezik – tette hozzá a kormánybiztos.
Elmondta: Magyarországon 3 millió kutyát és 3,5-4 millió macskát tartanak az emberek, továbbá 35 millió haszonállat és 2 millió nagyvad is él itt.
Ennek ellenére az elmúlt évtizedekben csak civil szervezetek foglalkoztak állatvédelmemmel, pedig ez közös ügy – hangsúlyozta.
Megjegyezte, hogy hatékonyan csak úgy működtethető az állatvédelem, ha a civilek, az önkormányzatok, a szakma, a kormányzat és a rendőrség közösen lép fel a szaporítók és az állatkínzások ellen.
Közlése szerint elsősorban a keleti országrészben, főleg a szegregátumokban okoznak problémát a kóbor állatok, amelyek sokszor falkákba verődnek, és előfordul, hogy emberekre támadnak.
Hangsúlyozta, hogy ezt a helyzetet az önkormányzatok nélkül nem lehet megoldani, ezért a kormányzat a Magyar falu program keretében ivartalanítási programot indított, amelyre a helyhatóságok pályázhatnak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy országszerte mintegy 600 civil állatvédő szervezet működik. Ezek tárgyi és pénzadományokból, illetve a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásából tartják fenn magukat. Utóbbinak köszönhetően az idén több mint 2,6 milliárd forintot használhattak fel az egyesületek.
Ugyanakkor az állam nem hagyhatja magukra a civileket, ezért tervezik pályázatok kiírását, továbbá kormányzati cél a nagyvállalatok bevonása az állatvédelembe, amire már találni jó példákat. Szintén szükséges a 120 ebrendészet működésének egységesítése és a szaporítótelepek felszámolása – sorolta.
Ovádi Péter arról is szólt, hogy a gyermekek állatvédelmi ismereteinek bővítése érdekében a kormánybiztosság kezdeményezésére szeptemberben sikerrel rendezték meg az állatvédelmi témahetet. A foglalkozásokon 2421 oktatási intézményben 702 300 gyermek vett részt.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.