Megfeleződött a hollandiai pillangópopuláció három évtized alatt
Egyre kevesebb a lepke Hollandiában, harminc év leforgása alatt megfeleződött a pillangópopuláció, és a korábban gyakorinak számító fajok száma is csökkent - közölte jelentésében a Holland Statisztikai Hivatal (CBS).
A jelentés szerint a hollandiai lepkepopuláció tizedik éve csökken, a nyilvántartás 1992-es kezdete óta pedig a legalacsonyabb szintet érte el 2024-ben. A vizsgált harmincéves időszakban a hollandiai pillangópopuláció átlagosan 56 százalékkal csökkent.
A korábban gyakorinak számító fajok példányai egyre ritkábban figyelhetők meg Hollandiában. Az 54 rendszeresen vizsgált lepkefaj közül kilenc példányai, köztük a vonalas busalepke (thymelicus lineola) és az ezüstös boglárka (plebejus argus) esetében jegyeztek fel jelentős visszaesést. Egyes fajok, köztük a vérfű hangyaboglárka (phengaris teleius) pedig teljesen eltűntek az országból.
Noha a feljegyzések három évtizedes időszaka alatt 30 lepkefaj egyedeinek száma csökkent, 12 faj képviselőinek száma esetében vettek észre növekedést. Ezek közé egyebek mellett a kis szénalepke (coenonympha pamphilus) és a hajnalpírlepke (anthocharis cardamines) egyedei tartoznak.
Hollandiában a leggyakoribb 15 lepkefaj egyedszáma több mint 35 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedekben. Ezek közé tartozik egyebek mellett a káposztalepke (pieris brassicae), melynek egyedei alapvető szerepet játszanak beporzóként vagy táplálékforrásként – emelték ki.
Tíz, Hollandiában jellegzetes úgynevezett gyeplepkefaj száma átlagosan 69 százalékkal csökkent 1992-hez képest, ami – a jelentés szerint – a gyepterületek romló minőségének tudható be. Közülük kiemelkedik a vörös szemeslepke (lasiommata megera), melynek populációja több mint 98 százalékkal esett vissza a három évtizedes időszak alatt.
A jelentés végezetül kiemelte, hogy a lepkepopulációk hollandiai csökkenésének legfőbb oka a megfelelő élőhelyek visszaszorulása és széttöredezettsége. A még meglévő élőhelyek többsége pedig egyre kevésbé alkalmas a pillangók számára, részben a nitrogén tartalmú csapadék miatt. A kémiai összetételű növényvédő szerek szintén hozzájárulnak a pillangók populációinak csökkenéséhez – közölte a holland statisztikai hivatal.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.