Megérkeztek az első darucsapatok Kardoskútra
- EXO
- 2025. november 17.
Idén az időjárás alakulása miatt a szokásosnál jóval később érkeztek meg a darvak a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületére. Az első, 500 példányos csapat november 4-én állt meg itt éjszakázni – számolt be róla a nemzeti park.
Átvonuló csapatokat már hetekkel ezelőtt lehetett látni, de azok nem álltak meg a Fehér-tónál. Az első csapat megjelenésekor még nem volt víz a mederben, de a madarak ennek ellenére ott éjszakáztak. Azóta hullott némi csapadék, így mostanra néhány hektáros vízborítás is kialakult. Az éjszakázó darvak száma az elmúlt napokban folyamatosan emelkedett, november 10-én már megközelítette az 1500 példányt. A víz más madárfajokat, például nagy lilikeket is idevonzott.
A darvak napközben csupán néhány kilométerre távolodnak el a tótól, a közeli kukoricatarlókon táplálkoznak. Egy részük közvetlenül a tó mellett, a barackosi gyepeken, legelőkön tartózkodik, ugyanis ezek a madarak nemcsak magvakkal, hanem puhatestűekkel, rovarokkal is táplálkoznak.
Kardoskút a darvak tradicionális pihenőhelyének számít. A sekélyvizű szikes tó kényelmes pihenési lehetőséget biztosít számukra, s egyben védelmet is jelent az éjszakai ragadozókkal szemben. A vonulási csúcs rendszerint december elején van, ilyenkor a jobb években akár 30 ezer daru is állomásozik a térségben. Az utóbbi években növekszik az áttelelő példányok száma is.
A Körös-Maros Nemzeti Park felhívja a figyelmet, hogy november 22-én és 29-én, azaz szombatonként 14.30 – 16.30 között darulesre várják az érdeklődőket a Kardoskúti-pusztára, ahol megfigyelhető lesz majd, ahogyan a darvak behúznak a tóra éjszakázni. Részletes információ és bejelentkezés Palcsek István Szilárd természetvédelmi őrkerület-vezetőnél a +36 30 016 2117-es telefonszámon.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.