Kihalt, vagy mégsem?
- EXO
- 2025. június 13.
Mintha csak a természet húzott volna elő egy bűvésztrükköt: 120 év teljes eltűnés után újra előkerült a mexikói Omiltemi pamacsfarkú nyúl (Sylvilagus insonus), amelyet sokáig végleg elveszettnek hitt a tudomány.
A ritka és rejtőzködő fajról eddig mindössze néhány, az 1900-as évek elejéből származó feljegyzés állt rendelkezésre, most azonban sikerült fotókkal is bizonyítani, hogy még mindig létezik, méghozzá Mexikó délnyugati részének sűrű ködfenyveseiben.
A szenzációs felfedezés José Alberto Almazán-Catalán ökológus nevéhez fűződik, aki öt éven át dolgozott azon, hogy igazolja a nyúl létezését. A helyi lakosok már korábban beszámoltak egy sötét farkú, különös nyúlról, de a tudósok sokáig kétkedéssel fogadták ezeket a jelentéseket. Egészen addig, míg egy vadászat során elő nem került az első megbízható bizonyíték.
A kutatócsapat a Sierra Madre del Sur hegység eldugott magaslati erdőit térképezte fel, ahol végül sikerült fényképen is megörökíteni az állatot. Az Omiltemi nyúl kivételesen ritka, élőhelye rendkívül szűk, megközelítése pedig komoly fizikai kihívást jelent a kutatóknak. Ezen tulajdonságai miatt válhatott ilyen sokáig láthatatlanná a tudomány számára.
Almazán-Catalán szerint a felfedezés csak a kezdet: a faj viselkedéséről, szaporodásáról és ökológiai szerepéről még nagyon keveset tudni. A cél most az, hogy a nyúl soha többé ne tűnjön el a tudomány szeme elől.
Forrás: magyarallatvedelem.hu
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.