Jegesmedve ikrek születtek a Nyíregyházi Állatparkban
- EXO
- 2025. február 18.
Jegesmedve ikerpár született a Nyíregyházi Állatparkban, a bocsok egészségesek és hamarosan a látogatók is láthatják őket - közölte az állatpark igazgatója a Facebookon.
Gajdos László elmondta, a park Sznyezsana névre keresztelt, tizenegy éves nősténye adott életet az utódoknak, születésüket azonban eddig titokban tartották a szakemberek, mert a jegesmedvék igen fejletlenük születnek, életben maradásuk szempontjából az első három hónap a legkritikusabb időszak.
A park dolgozói a jegesmedve barlangban kamerát helyeztek el és sikerült rögzíteniük a kis jegesmedvék születését, illetve a fejlődésüket is.
„Mostanra már olyan aktívak, hogy azt reméljük, életben maradnak és egy-két héten belül elhagyják édesanyjukkal a barlangot és onnantól már a látogatók is láthatják őket”
– fogalmazott az igazgató.
Gajdos László megjegyezte, a közönség addig sem marad felvételek nélkül, a park készített egy kétperces összeállítást a bocsok születése pillanatától tizenegy hetes korukig.
Emellett a Nyíregyházi Állatpark online felületein minden nap látható lesz az előző napi kameraképek egy része, így napról napra követhetik az érdeklődők a kis jegesmedvék fejlődését.
Érdekesség, hogy a természetben a vemhes nőstény a sarki tél legzordabb szakaszában vonul vissza hóba és jégbe vájt vackába, ahol egyfajta hosszan tartó alvó állapotba kerül, melynek során szívverése a szokásos percenkénti 46-ról 27-re csökken, testhőmérséklete azonban normális marad. Itt hozza világra bocsait átlagosan 240 napi vemhesség után.
A tél közepén születő, körülbelül 0,6 kilogramm testtömegű bocsok aprók és esetlenek. Nem látnak és nem hallanak, testüket pedig nagyon vékony szőrzet fedi. Az anyamedve gondozására szorulva még körülbelül három hónapig maradnak a hóbarlangban, az anyaállat ez idő alatt zsírtartalékából él és nem táplálkozik.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.